Tragikus sílift-balesetben életét vesztette Montenegróban a 34 éves egykori német válogatott labdarúgó, Sebastian Hertner.
Bejárta a napokban a magyar sajtót a Bayerische Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati televízió riportja, amely szerint egyre több német telepedik a Balaton partjára a menekültektől való félelem miatt.
A műsorban több megszólaló mellett végigkísérnek egy ide költöző, a német menekültpolitikával elégedetlen idősebb párt is, és elhangzik, hogy fontos szempont lett, hogy a magyar lakosság túlnyomórészt keresztény, és “alig vannak migránsok."
A felvetésen is csodálkoztak
És bár a riportot idéző lapokból az olvasható ki, hogy egy egyre jellemzőbb, tömeges jelenségről van szó, az Index által megkérdezett ingatlanközvetítő cégek többsége egyáltalán nem tapasztalt hasonló trendet.
Több, kimondottan a Balatonra specializálódott kis ingatlanos céget is megkérdeztünk, ahol még a felvetésünkön is csodálkoztak, azt mondták, semmi hasonlóval nem találkoztak. Az egyik ingatlanközvetítő szerint továbbra is inkább a bedőlt hitelesek ingatlanjait viszik, nem érzékelik, hogy több lenne a német az utóbbi időben. De a legnagyobb, a piacot jól ismerő ingatlanközvetítő cégek sem támasztották alá, hogy a menekültektől menekülő németek tömegei jelentek volna meg a Balatonnál.
Füreden inkább eladnak, mint vesznek
- közölte kérdésünkre Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum elemzési vezetője.
Szerinte a füredi tapasztalat meg az, hogy az itt korábban nyaralót vett németek inkább előadókká lettek és próbálják eladni az ingatlanokat. Füreddel ellentétben Siófokon több külföldi vevő van, pl. csehek, svájciak, ők kizárólag tóparti új építésű apartmanok iránt érdeklődnek.
Nem tömeges jelenség
Hasonlóról számolt be a Duna House is. Rutai Gábor, a cég elemzési vezetője megkeresésünkre elmondta, Keszthely környékén ugyan tapasztalnak növekedést német vásárlókban, a füredi irodájuknál épp fordított a helyzet, ott idén több német eladónak is közvetítettek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Megkerestük Ottmar Heide német ingatlanközvetítőt is, ő az, aki a Report München adásában is azt mondta, hogy tízből nyolcan a menekültek miatt akarják elhagyni hazájukat.
Heide az előző évben összesen 15-20 ingatlant értékesített, idén pedig már annyit, hogy per pillanat meg se tudja mondani a pontos számot. De a németek mellett sok más nyugat-európai ország állampolgárai is keresik, például belgák és hollandok. Azt is közölte, hogy messze nincs egyedül, több másik, külföldiekre szakosodott ingatlanközvetítő is működik a Balaton környékén.
Elmondása szerint hetente több tucatnyi érdeklődő keresi meg, részben a menekültügy miatt aggódók, részben olyan német nyugdíjasok, akik hazájukban nem tudnak megélni. Ez utóbbival kapcsolatban azt állította, az egyik legfőbb félelem a német érdeklődök körében, hogy a menekültek érkezése miatt Németországban nőni fognak az adók és az árak.
A riportban bemutatott egyéni történet tehát egyelőre nem tekinthető általánosnak, az Ottmar Heide által említett számok alapján úgy tűnik, egyelőre aligha fogják elárasztani a balatoni strandokat a német rettegők.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








