Évekig a reflektorfénytől távol, a természet közelségében és csendjében keresett feltöltődést a népszerű zenész-humorista.
Idén is jókora bírságra számíthat az, akinek a telkén parlagfüvet találnak. A figyelmeztetés nem csak üres frázis: tavaly például volt olyan belterületi ingatlan, amelynek a tulajdonosa több mint 400 ezres bírságot kapott. Habár a hatóságok csak július 1-jétől bírságolhatnak, a védekezést már most érdemes elkezdeni.
Habár tavaly nem volt olyan súlyos a helyzet, mint például 2014-ben, így is jókora gondot okozott az allergiásoknak (Magyarországon minden ötödik ember allergiás a gyomnövényre) a parlagfű. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) lapunk megkeresésére küldött tájékoztatása szerint:
Többszázezres bírságot is kaphatsz!
Habár a parlagfűbomba robbanására néhány hónapot még biztosan várni kell, a védekezést így sem lehet elég korán elkezdeni. Ugyan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) csak július 1-jétől bírságolhat, azonban a megyei kormányhivatalok munkatársai már most ellenőrizhetik, hogy a gazdák megtesznek-e mindent. A hatóság idén is felhívja a figyelmet, hogy
Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít.
Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.
Nem árt tudni azonban, hogy belterületen az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon. Ez persze nem véletlen, a lakóövezetben virágzó parlagfű ugyanis nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik.
A NÉBIH friss tájékoztatása szerint 2016. április 27-ig:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Belterületen 32 esetben, összesen 3 millió forint értékben szabtak ki növényvédelmi bírságot. A legmagasabb összegű bírság pedig 461 ezer forintra rúgott.
- Külterületen 1386 esetben, összesen 76,2 millió forint növényvédelmi bírságot szabtak ki. A legmagasabb összegű bírság pedig 3,4 millió forint volt.
Ráadásul a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is az "ügyfélnek" kell megfizetnie. Külterületek esetében a Megyei Kormányhivatalok Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságai, míg belterületeknél az önkormányzat jegyzője végzésben állapítja meg az eljárás során felmerült költségeket, melyek magukban foglalják:
- a vállalkozó költségét (ha a közérdekű védekezést végrehajtotta),
- a vállalkozó okafogyottá vált kiszállási költségét (ha az ügyfél elmulasztotta értesíteni a hatóságot, hogy maga elvégezte a védekezést és a vállalkozó kiment a helyszínre)
- a közérdekű védekezés végrehajtásával kapcsolatban felmerült hivatali költséget.
- külterületek esetében az ingatlanügyi hatóságnál felmerült valamennyi költséget.
Mi vár idén az allergiásokra?
Habár a NÉBIH szaemberei szerint nagyon korai még a parlagfű fertőzés várható mértékéről nyilatkozni, azt már most ki lehet jelenteni, hogy az idei évben a korai kitavaszodás kedvezett a parlagfű csírázásának, az első szikleveles egyedek már március végén megjelentek az egész országban.
- nyilatkozták a Pénzcentrum megkeresésére, illetve azt is hozzátették, hogy idén is számítanak minden földtulajdonos és földhasználó felelősségteljes közreműködésére is.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







