11 °C Budapest

Durva díjak és akciók: ezért nem mindegy, hol bankolsz

2016. március 17. 05:33

Szinte az egész ország CSOK lázban ég, hatalmas az érdeklődés az új otthonteremtési támogatás iránt. A CSOK valóban nagy segítség a családoknak, de sokan egészítik ki a támogatást valamilyen hitellel is. A hitelintézetek ajánlatai között azonban hatalmas lehet a különbség, egyáltalán nem mindegy, hogy hol milyen díjak és kedvezmények vannak. Mutatjuk, mire érdemes figyelni.

Sok pénzintézetnél már elérhető az új Családok Otthonteremtési Kedvezménye, a CSOK. Egy friss körkép szerint pedig már 1 000 felett jár az új támogatást igénylők száma. A kérelmezők többsége általában két vagy háromgyerekes család, a legtöbbeket pedig a 10 plusz 10 milliós konstrukció érdekli.

Eddig elsősorban a használt lakásokhoz igényelték a támogatást, a pénzintézetek szerint a 10 milliós CSOK és a kapcsolódó hitel igénylői nagyobb számban akkor várhatóak, amikor elkészülnek a CSOK követelményeinek megfelelő házak és lakások.

A 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás mellett 10 millió forint összegű, 25 éves, maximum 3 százalékos kamatozású lakáshitelt biztosít az állam, amennyiben teljesülnek az előírt jogszabályban foglalt feltételek. Az ajánlat persze rendkívül csábító, de azért bőven akad feltétel és akár nagy adósság is lehet a vége, ha nem hozunk felelősségteljes döntést.

Persze sok család, ha már belevág a lakásvásárlásba, akkor a CSOK mellé valamilyen másik lakáshitelt is igénybe vesz. Már több pénzintézet ajánlatában is találhatunk hosszú távú fix kölcsönöket, de egyáltalán nem mindegy, hogy hol igényelünk, mert hatalmasak lehetnek a különbségek a hitelintézetek kondíciói között.

A hitelfelvétel előtt mindenképpen tájékozódjunk a hitelintézeteknél az elérhető kedvezményekről, díjakról, feltételekről.

Mire érdemes figyelni?

A hitelfelvétel során nemcsak arra kell figyelnünk, hogy hogyan alakul majd a havi törlesztőnk, hanem hogy mennyit kell fizetünk azért, hogy belevághassunk a hitelbe. Az induló költségek több tízezer forinttól kezdve akár pár százezer forintra is rúghatnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Bár a jogszabályok meghatározzák a hitelintézetek számára a jövedelem elfogadásával kapcsolatos szabályokat, hitelintézetenként eltérő lehet, hogy pontosan mi számít bele a jövedelembe, és az is, hogy figyelembe veszik-e az önerőnél a CSOK által szerzett első 10 millió forintot. De fontos kérdés lehet például a GYES és a GYED is, amely nem minden hitelintézetnél számítanak bele a család bevételeibe, annak ellenére, hogy elég életszerű helyzet, ha a család épp az új lakás vásárlását tervezi. Ezen felül pedig érdemes lehet a hitelfelvétel előtt összehasonlítanunk az alábbiakat is:

  • Értékbecslés díja: Értékbecslésre minden hitelfelvétel előtt szükség van, de több hitelintézetnél is visszatérítik ennek a díját. Ellenben olyan hitelintézet is akad, ahol ezt a hiteligénylőnek kell megfizetnie, pedig nem kis összegről van szó, az értékbecslés díja általában 20-40 ezer forint körül mozog. 
  • Az ingatlanra vonatkozó tulajdoni lap/ térképmásolat lehívásának díja: A hiteles tulajdoni lap másolata 3 600 forintba kerül a TakarNet rendszerből kinyomtatva, a hiteles térképmásolat pedig további 3 000 forintunkba. Persze vannak olyan hitelintézetek, ahol ezeknek a díját sem kell külön megfizetni, bár az előfordulhat, hogy a dokumentumok a lehívására többször is szükség van a hitel folyósítása során.
  • Folyósítási díj: A folyósítási jutalék mértéke szintén változhat hitelintézetenként, akad olyan hitelintézet is, ahol ennek a díját egy- akció keretében teljesen elengedik, de általában a felvett hitelösszeg 1-2 százalékával kell kalkulálnunk.
  • Közjegyzői díj: Ezt a díjat csak akkor kell megfizetünk, ha hitelkérelmünk pozitív elbírálásban részesül és a szerződéskötésre is sor kerül. Ekkor az aláírt szerződést egy közjegyző foglalja okiratba, ez sokszor már a hitelintézet fiókjában megtörténik, deelőfordul, hogy egy általunk választott közjegyző lehet segítségünkre ebben. A közjegyzői díj összege általában a felvett hitel 0,7-1 százaléka, tehát például egy 10 milliós hitel esetében már 70 ezer forintot kell ezért fizetnünk.
  • Ügyvédi költségek: Az előszerződéshez illetve az adásvételi szerződés elkészítéséhez is szükségünk lehet ügyvédi segítségre. Az ügyvédek általában az adásvételi szerződésben szerepelő összeg 0,5 - 1 százalékát kérik el, de ez ügyvédenként változhat.
  • Rendelkezésre tartási díj: Ezt akkor kell fizetnünk, ha az általunk igényelt hitelt nem azonnal vagy nem teljes mértékben használjuk fel. Ennek összegét a hitelintézetek a nem folyósított összegre vonatkozóan határozzák meg. Mértéke jellemzően 1-2 százalék, de ez nagyban változhat attól függően, hogy a hitelintézeteknek mennyi ideig kell a "rendelkezésünkre" fenntartani ezt az összeget.
  • Lakásbiztosítás: A CSOK-ból vásárolt ingatlanoknál a folyósítás kötelező feltétele a lakásbiztosítási szerződés megkötése. Ennek díja az ingatlan értékétől és a díjfizetés gyakoriságától függően változhat.
  • Kamatkedvezmények: Bizonyos feltételek vállalása estén néhány hitelintézetnél kamatkedvezményeket is kaphatunk. Ilyen lehet például, ha megtakarítást indítunk az adott hitelintézetnél, (pl lakástakarék vagy bankbetét) de ha magasabb összegű jövedelem jóváírás érkezik a számlánkra, akkor is részesülhetünk kamatkedvezményekben.

Már az első 10 milliónál is érdemes figyelni

Persze az sem mindegy, hogy a CSOK mellé igényelhető 10 milliós hitelt hol vesszük fel, ezzel kapcsolatban pedig érdemes tudnunk, hogy:

A hitelintézet minden esetben vizsgálja a jövedelmünket.

A jövedelemarányos törlesztőrészlet (JTM) szabály szerint a havi részlet nem haladhatja meg az igazolt jövedelmünk felét, ha pedig a havi jövedelmünk meghaladja a 400 ezer forintot, akkor a törlesztőrészlet maximum 60 százaléka lehet a jövedelmünknek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem