Az új építésű lakások száma a fővárosi agglomerációban, a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben, a Balaton mellett, valamint az északnyugati határ mentén nőttek jelentősen népességarányosan.
A legtöbbeknek nagyon csábító lehet a CSOK, hiszen ki ne örülne az ingyenmillióknak? Ugyanakkor sokan vannak, akik vagy nem felelnek meg a feltételeknek, vagy nem akarnak több gyereket bevállalni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy számukra nincsenek kedvező feltételek az otthonteremtéshez. A Pénzcentrum megnézte, milyen lehetőségek vannak az otthonteremtésre a CSOK-on kívül.
Az állami ingyenmilliók sokak fantáziáját megmozgatják, hiszen kevés az olyan ember, aki nem tudna mit kezdeni az ajándékmilliókkal. Ehhez azonban szigorú feltételeknek kell megfelelni, ami jelentősen leszűkíti azok körét, akik élhetnek ezzel a lehetőséggel. Emellett sok család van, aki valamiért nem akar, vagy nem tud bevállalni további egy-három gyereket. Bár a CSOK kétség kívül kedvező lehetőség, nem ez az egyetlen segítség, amit igénybe vehetnek a családok az otthonteremtésre. Ha okosan választjuk meg, a piaci kamatozású kölcsönök is jó választásnak bizonyulhatnak.
Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni?
A hitel kiválasztásánál az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan változik a hitel kamata. Ezek alapján beszélhetünk fix kamatozású hitelekről (3 vagy 5 évre, esetleg ennél hosszabb tartamra rögzített), illetve változó kamatozású hitelekről, amelyeknél 3, 6 vagy 12 havonta változhat a kamat.
- tanácsolja Palkó István, a Portfolio elemzője.
Hitelfelvételnél a fizetendő díjak mellett fontos figyelembe venni, hogy mekkora kamatkedvezményt nyújtanak a bankok, és ehhez milyen feltételeknek kell megfelelnünk, ezzel ugyanis hosszabb távon sokat lehet spórolni. Mindegyik pénzintézetben eltérő, hogy milyen feltételeket és kedvezményeket írnak elő, de a kedvezményes kamatok biztosítását a pénzintézetek általában jövedelem jóváíráshoz kötik. Így nem árt megnézni, hogy a választott hitelintézetnél mennyibe kerül a folyószámla vezetése.
Gyakori még a csoportos beszedési megbízáshoz, illetve a hitelfedezeti- és vagyonbiztosításhoz kötött kamatkedvezmény is. Ezen felül lakástakarékpénztári szerződés indításával, prémium banki kamatkedvezménnyel (minimum 5 millió forintos megtakarítás esetén), illetve hitelösszegtől függő kamatkedvezménnyel is sokat spórolhatunk a kamatokon.
Bizonyos esetekben arra is lehetőség van, hogy egyszerre több kedvezménnyel csökkentsük kölcsönünk kamatát, akár a teljes futamidőre. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a bankok legtöbbször meghatároznak egy minimális kamatszintet, ami után a kedvezmény már nem mérsékelhető tovább.
Melyik hitel a legolcsóbb?
Annak ellenére, hogy a jelenleg 1,35 százalékos jegybanki alapkamat már régóta nem változott, az MNB statisztikái alapján az ügyfelek körében egyre népszerűbbek a fix kamatozású hitelek. Ennek oka lehet, hogy a lakáshitelek hosszabb időre, jellemzően 15-20 évre felvett kölcsönök, a fix kamatozás t így hosszú időre kiszámítható törlesztő részletet jelent. Szintén az alacsony jegybanki alapkamat, illetveBubor, játszhat szerepet abban, hogy a piaci kamatozású kölcsönök népszerűbbek a kamattámogatott hiteleknél, ráadásul így extra dokumentumokat sem kell benyújtanunk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az összehasonlíthatóság érdekében mindegyik hitelintézet esetében 15 éves (180 hó) futamidőre, 10 millió forintos összegre néztük meg az ajánlatokat, és összeszedtük, hogy melyik pénzintézet ajánlata most a legkedvezőbb.
Ezek alapján a legolcsóbb fix kamatozású ajánlat esetében 4,36 százalékos THM mellett havi 76 285 forintos törlesztő részletet kell fizetni. Nincsenek nagy különbségek a rögzített termékek között, a törlesztő részlet eltérése körülbelül 8 500 forint a legolcsóbb és a legdrágább termék között. A sok kicsi persze sokra megy, a futamidő végére ez a pár ezer forint a teljes visszafizetett összeget tekintve akár 1,7 millió forint különbséget is jelenthet.
Míg a fix kamatozású hitelek a kiszámíthatóságuk miatt lehetnek vonzóak az ügyfeleknek, addig a változó kamatozású termékek az olcsóságuk miatt népszerűek.
Itt átlagban 75 ezer forint körül alakul a havi törlesztő részlet, 4,6 százalékos THM-mel. A törlesztő részletet, a THM-et és a teljes visszafizetendő összeget tekintve a K&H, a CIB Bank, és a Takarékok ajánlata a legkedvezőbb, a legolcsóbb ajánlat havi 72 030 forintos törlesztő részletet jelent, 3,83 százalékos THM-mel. A legolcsóbb és a legdrágább havi törlesztő részlet között 5 ezer forintos különbség van, ami a teljes visszafizetett összeget tekintve már közel egy millió forint különbséget jelent.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Akár 100.000 forint is megtakarítható bankváltással (x)
2024-ben a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60%-a költségmentesen tudott bankolni a tartósan kedvező díjaknak és a folyószámlán lévő összegre fizetett kamatoknak köszönhetően
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


