Magyarország élen járt az elmúlt években az ingatlanárak emelkedését tekintve, azonban csak a középmezőnyben vagyunk a teljes lakhatási költségeket illetően.
Nemsokára kiderül, mekkora problémát okoz az építőiparban a szakmunkások hadának külföldre vándorlása és a megfelelő utánpótlás hiánya - írja a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) tanulmányára hivatkozva a Világgazdaság.
A lap emlékeztetett rá, a KFIB a családok otthonteremtési kedvezményének és az új lakások áfacsökkentésének hatását vizsgálta, az elemzés szerint előbb óriási keresletre, majd mire az építőipar felfejlődik, akár nagymértékű túlkínálatra és a buborék kipukkadására lehet számítani.
A KFIB elemzése szerint a jelenleg külföldön dolgozó szakmunkások hazatérésére nem lehet számítani, a szakképzési területek átszervezésével pedig három-négy év múlva lépnének a piacra a szakmunkások, épp akkor, amikor a piaci kereslet már kezd majd lecsengeni.
A lap megjegyezte: a Központi Statisztikai Hivatal szerint a 2000-es évek közepén még mintegy 330 ezren dolgoztak az ágazatban, tavaly már csak 270 ezren, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége tavaly jelezte, hogy nincs elegendő szakképzett munkaerő a piacon.
Ha a gazdaságban állást találna minden olyan munkanélküli, aki a legutóbbi munkahelyén építőipari vagy bármilyen ipari tevékenységet végzett, évente akkor is legfeljebb 1,6 millió négyzetméterrel tudnák a jelenlegi fölé emelni az épített lakások összterületét. Így a szakemberhiány miatt az új lakások száma legfeljebb évi 20 ezerrel növekedhet a jelenlegi szinthez képest, és ez is csak négy év alatt érhető el.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








