CSOK: tízezreket is bukhatunk - nem mindegy, hol igényeljük!

2015. szeptember 22. 11:00

A CSOK-kérelem leadása a megvalósítható lakáscélokról, az igénylés feltételeiről, valamint a támogatás összegéről szól. Eddig viszont kevés szó esett arról, hogy mennyibe kerül maga az igénylés, milyen díjakat számolnak fel a bankok a Családok otthonteremtési Kedvezményénél.

Tapasztalhattuk, hogy az igénylés feltételeit illetően egységes szabályok szerint járnak el a bankok, viszont nem azonos költségeket számolnak fel ezért. Nem mindegy ugyanis, hogy hitellel együtt vagy hitel nélkül kívánunk a támogatáshoz hozzájutni.

Mennyibe kerül a CSOK, ha hitel nélkül igényeljük?

Bírálati díj

A CSOK-rendelet kimondja, hogy abban az esetben, ha lakáscélját a támogatott személy kölcsön nélkül, csak CSOK igénybevételével valósítja meg, akkor a CSOK elbírálásáért, a jogosultság megállapításáért a pénzintézetek a támogatás összegének 1,5 százalékát, maximum 30 ezer forintot kérhetnek. Ez a bírálati díj nem tartalmazza az értékbecslés, illetve a helyszíni szemle költségét, valamint az igényléshez szükséges tulajdoni lap és térképmásolat árát, ezeket pluszban számolja fel a bank.

Értékbecslés, helyszíni szemle díja

A hitelintézetek saját hatáskörben döntenek arról, hogy kérnek-e értékbecslést vagy csak helyszíni szemlét tartanak, így a díjkülönbséget ez is okozhatja, ráadásul ugyan azért a szolgáltatásért eltérő összeget számíthatnak fel a pénzintézetek.

Tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy egyedül az OTP Bank elégszik meg a helyszíni szemlével, a többi pénzintézet hivatalos értékbecslést (25 ezer és 37,5 ezer forint közötti összeg) kér a CSOK ügyintézéshez, aminek a díja körülbelül a duplája a helyszíni szemle díjának (15.240 forint). Az értékbecslés díját befolyásolhatja, hogy a támogatást lakásra vagy családi házra igényeljük, illetőleg vásárolunk vagy építünk, bővítünk

 - mondtael Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu portál hitelszakértője.

Építkezés és bővítés esetén a CSOK folyósítása szakaszosan történik, s minden egyes folyósítás előtt a műszaki szakértőnek meg kell állapítani az elért készültségi fokot. A műszaki szakértés díja 15 240 és 19 050 forint között mozog, tehát alkalmanként plusz kiadást eredményez.

Tulajdoni lap, térképmásolat díja

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szintén teljesen bankfüggő, hogy a CSOK kérelemhez milyen tulajdoni lapot kell benyújtanunk. A TAKARNET rendszerből lekért nem hiteles tulajdoni laptól kezdve (ezer forint) a földhivatalból kikért hiteles tulajdoni lap másolatig (6 250) többféle előírással szembesülhetünk. Térképmásolat csak családi ház esetén szükséges, melynek díja jellemzően 3 ezer forint.

Számlavizsgálati díj

Egy olyan bankot találtunk (Erste Bank), amely az építkezéshez, bővítéshez igényelt CSOK esetén a kötelezően benyújtandó számlák ellenőrzésekor számlavizsgálati díjat (2 500 forint) számít fel.

Számlavezetési díj

A CSOK folyósításának feltétele, hogy rendelkezzünk az adott pénzintézetnél lakossági bankszámlával. Számolni kell azzal, hogy a bankszámlának havi számlavezetési díja van, mely bankonként, számlacsomagonként eltérő összeg. Érdemes tehát a CSOK-ot annál a pénzintézetnél igényelnünk, ahol már egyébként is rendelkezünk lakossági bankszámlával.

Egyéb lakásvásárlás miatt felmerülő kiadások:

  • Adásvételi szerződés (ügyvédi munkadíj) jellemzően a vételár 0,5-1,5 százaléka
  • Tulajdonjog bejegyzés illetéke a földhivatal felé 6 600 forint
  • Építési engedély köteles építkezés és bővítés esetén építési/bővítési engedély költsége
  • Az energiatanúsítvány az ingatlan típusától függően 15-30 ezer forintos szakértői díj
  • Hatósági bizonyítvány kiadása: hatósági eljárási illeték 20 ezer forint ("C" energetikai minősítésűnél kedvezőtlenebb energiaosztályú egylakásos lakóépület (pl. családi ház) esetén)
  • OEP igazolás a legalább 180 napos TB jogviszonyról 3 ezer forint
  • NAV igazolás arról, hogy nincs köztartozásunk 2 ezer forint

Mennyibe kerül a CSOK, ha lakáshitellel együtt igényeljük?

Amennyiben a támogatott személy a hitelintézettől lakáscélú kölcsönt is igényelt, a kedvezményére való jogosultság elbírálásért és folyósításáért a hitelintézet díjat vagy egyéb ellenszolgáltatást nem számíthat fel, nem kell számolni tehát a 1,5 százalékos, maximum 30 ezer forintos bírálati díjjal.

Lakáshitel és CSOK együttes igénylése esetén magának a lakáshitelnek a járulékos költségeivel kell számolni (értékbecslés, folyósítási jutalék, közjegyzői okiratba foglalás, földhivatali költségek), melyek egy része a bankok díjelengedési akcióinak köszönhetően minimalizálható. Ezen felül a CSOK igényléshez szükséges egyéb dokumentumok díja ( Egyéb kiadások) merül fel.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem