7 °C Budapest

CSOK: így kereshetsz a legtöbbet, mutatjuk a titkot

2015. június 21. 07:01

Már csak két hetet kell várni és életbe lép az állam új otthonteremtési támogatása, a CSOK. Négy példán keresztül mutatjuk be, hogy mekkora összeget kaphatunk, ha a családi fészek megvételéhez igénybe vesszük a támogatást.

Július elejétől lehet igényelni az új állami lakástámogatást, a Családok Otthonteremtési Kedvezményét, vagyis a CSOK-ot. A szocpolhoz képest azonban jelentősen bővülnek a felhasználási lehetőségek. A Pénzcentrum négy példán keresztül mutatja be, hogy mekkora támogatásra lehetünk jogosultak. A CSOK feltételeiről egyébként ITT írtunk, az igyényléssel kapcsolatos fontos tudnivalókat pedig ITT találod.

A belvárosi lakás

Az első példánkban egy 78 négyzetméteres belvárosi lakást néztünk meg. Ez egy 25 millió forintos felújítandó, VI. kerületi lakás, amelynek a renoválására számításaink szerint 2,5 millió forintot kell költeni, így eléri majd a CSOK-hoz szükséges B energetikai besorolást.

A támogatás mértéke a gyermekek számától is függ, két gyermek esetén erre a lakásra 1 millió forintot kaphatunk, míg 3 gyerek esetén 1,5 millió forintot kaphatunk. Mivel a lakás inkább kétgyerekes családoknak ideális, így ezzel számolunk.

Forrás: Otthontérkép.hu


Ha 15 millió forint önerőnk van a lakás megvásárlására, akkor a CSOK-kal és a felújítással számolva 11,5 millió forint hitelre van szükségünk. Ez 6 százalékos (fixált) kamattal, 15 éves futamidőre havi 97 ezer forintos törlesztőrészlettel jár.

A Pest megyei kertes ház

A második példánkban egy 24 millió forintért meghirdetett kistarcsai kertes házat mutatunk be, ami 75 négyzetméteres alapterületű és nem szorul felújításra. Így CSOK igénylése esetén 1 millió forintot kaphatunk erre az ingatlanra két gyermek esetén, de 4 gyereknél már 1,6 millió forint ütheti a markunkat.

Forrás: Otthontérkép.hu


Itt is kiszámoltuk, hogy két gyermek esetén mekkora hitelre van szükségünk. Az előzőhöz hasonló feltételek mellett 8 millió forint kölcsönt kellene felvenni, aminek a havi törlesztőrészlete 68 ezer forint lenne.

A vidéki nagyváros

Harmadik példánkban egy Győr belvárosában található házat vizsgáltunk meg, ennek ára csak egy hajszállal kevesebb, mint 22 millió forint. Az ingatlan 140 négyzetméteres, és kisebb felújításokra szorul (1 millió forint felújítással számoltunk). Ebben az esetben is 1,3 millió forint támogtatást kaphatunk két gyerek után, viszont három gyerekkel már 2 millió, négy csemetével pedig 2,5 millió forint támogatáshoz is juthatunk.

Forrás: Otthontérkép.hu


Ennél az ingatlannál is 15 millió forint önerővel számoltunk, így a felvételre kerülő hitelösszeg (2 gyermek esetén) 6,7 millió forint lenne, amelynek 15 évre a havi részletei 56 ezer forintba kerülnének.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,54 százalékos THM-el, és havi 129 100 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 9,12% a THM; a Raiffeisen Banknál 9,37%; az MKB Banknál 9,4%,  a Takarékbanknál pedig 9,53%; míg az UniCredit Banknál 9,7%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni az OTP Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vidéki családi ház

A negyedik példánkban egy Kazincbarcikán található felújítandó családi házat néztünk meg. Az ingatlan 13,5 millió forintba kerül, viszont a teljes felújítása 5 millió forintba kerülhet, amellyel viszont az épület az A+ energetikai igazolást is megkaphatja. Ezzel pedig két gyerek mellett 1 millió 560 ezer forint támogatást kaphatunk az államtól, de három gyerek esetén 2,4, míg 4 vagy több gyereknél 3 millió forintot is kaphatunk.

Forrás: Otthontérkép.hu


Ebben az esetben is számoltunk hitellel (szintén két gyerek mellett), viszont a korábbi 15 éves futamidő helyett 5 évvel kalkuláltunk, mivel a szükséges hitelösszeg sem magas, "mindössze" 1 millió 930 ezer forint lenne. A fenti futamidővel számolva így a törlesztőrészletünk 37 ezer forint lenne. 

Biztosan akad azonban még olyan részlet, ami nem teljesen egyértelmű. Éppen ezért a következő hetekben lehetőséget biztosítunk olvasóinknak arra, hogy feltegyék kérdéseiket a CSOK-ról.

A kérdéseket, július 10-ig a csok@penzcentrum.hu e-mail címre várjuk.

A felmerült kérdésekre az FHB Bank CSOK-szakértője ad majd választ, várhatóan itt a Pénzcentrumon, cikk formájában.

NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 31. kedd
Marcella
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?