13 °C Budapest

Itt a vége a rezsicsökkentésnek?

2015. június 15. 09:02

Levelet írt Trócsányi László igazságügyi miniszter az uniós energetikai biztosnak, Miguel Arias Canete-nek, amelyben jelezte, Magyarország több ponton is hajlandó engedni az uniónak rezsiügyben, tudta meg a hvg.hu. Az EU már többször kifogásolta a magyar intézkedéseket és kötelezettségszegési eljárás is indult, a miniszter által még májusban jegyzett levél ennek az egyeztetésnek lehet a része.

Az uniónak elsősorban nem a hatósági árral van problémája, hanem többek között a hálózati tarifarendszerrel, mert úgy véli, hogy az uniós szabályokkal ellentétben egyes fogyasztói csoportokat előnyben részesít másokkal szemben. Kifogásolják ezen kívül azt is, hogy a magyar jog túlságosan leszűkíti azoknak a költségeknek a körét, amelyeket a hálózatok tulajdonosai átháríthatnak a felhasználókra, például azt az illetéket, amelyet a hálózatok hossza után kell fizetniük.

Brüsszel azzal sem ért egyet, hogy Magyarországon a miniszter határozza meg a rendszerhasználati díjak számításának módját, ez ugyanis alááshatja az energiahatóság függetlenségét. A bizottság szerint az sincs rendben, hogy a hatóság olyan rendeleteket adhat ki, amelyeket csak az alkotmánybíróság előtt lehet megtámadni.

Noha arra nem kell számítani, hogy ha Magyarország valóban visszavonulót fúj ezekben a kérdésekben, a lakossági energia ára automatikusan 20-30 százalékkal megugrik, de a lépéseknek lehetnek a végfelhasználói árat is növelő hatásai. Ez pedig tulajdonképpen az utóbbi évek legnépszerűbb politikai termékének, a rezsicsökkentésnek a végét jelentené.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?