2 °C Budapest

Felpörgött a lakáspiac: most már tényleg megindulnak az árak felfelé?

2014. október 30. 18:31 2 perc

A 2014. év eddig összesített lakáspiaci adatai a forgalom élénkülését jelzik. Az első két negyedévben - az előzetes számítások szerint - 20%-ot meghaladó az értékesített lakások számának növekedése. Túlnyomóan használt lakások cseréltek gazdát, az új lakások részesedése a lakáspiaci forgalomból nem éri el a 2%-ot, áll a KSH legfrissebb lakáspiaci kiadványában.

Fordulat következett be a használtlakás-árak alakulásában is: a 2014. év eddig ismert adatai alapján számított tiszta árindex 1,1%-kal meghaladja a 2013. évi értéket. A negyedévenkénti áralakulás egyenletes emelkedést mutat:az első negyedévben 1,2, a másodikban 1,3%-os a tiszta árindex növekménye. Az új lakások piacán az értékesítések száma továbbra is csökken. 2014-ben eddig - a korábbi évek azonos időszakaihoz képest kevesebb -

mindössze 600 új lakást vásároltak a háztartások,

ezért e lakások éves szinten 2%-ot kitevő áremelkedése alig érzékelhető az ingatlanpiacon.

Mindenki a használt lakásokat keresi

Míg az új lakások piacán továbbra is visszaesés van, a használt lakások értékesítésében folytatódott a már 2013-ban elkezdődött növekedés.

Az első negyedévben 22 ezer használt lakás cserélt gazdát, ami 22%-kal több, mint a megelőző év azonos időszakában,

és bár a második negyedévben eddig még csak 19 ezer tranzakcióról van adat, ez a tavalyihoz hasonló beérkezési ütemmel számolva ebben az időszakban is az első negyedévihez hasonló forgalomemelkedést jelez.

Merre mennek az árak?

A használt lakások piacán 2014-ben eddig 1,1%-os tiszta áremelkedés következett be, ami azt jelenti, hogy ennyivel kerülnének többe a lakások, ha ebben az évben ugyanazokat adták volna el, mint egy évvel korábban. Mivel eközben az eladott lakások minőségi összetétele az olcsóbb lakások felé tolódott (ennek indexe 3,2%-kal csökkent), a ténylegesen eladott használt lakások átlagos ára 2,2%-kal alacsonyabb lett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2014 első félévében egy használt lakás 9,4 millió forintot ért, 300 ezer forinttal kevesebbet, mit 2013-ban. Az eladott lakások átlagára Budapesten 300 ezer forinttal csökkent, egy használt lakás átlagos ára 13,3 millió forint volt. Ugyanez az érték a megyeszékhelyeken 9, a városokban 8,4, míg a községekben 5,3 millió forint volt. Az agglomerációkon kívül eső községekben ugyanakkor csak 3,6 millió forintért kelt el egy átlagos ingatlan. Budapesten a használt lakások négyzetméterára 226-ról 229 ezer forintra emelkedett 2013 óta.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57