Az Európai Unió tagállamai szerdán egyeztek meg arról, hogy 2027 végéig fokozatosan kivezetik az orosz gáz importját.
A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) levélben kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy a közüzemi számlákban keletkező megtakarítást ne havonta kelljen közölni a tulajdonosokkal, hanem a május 31-ig megtartandó közgyűlés elé kerüljön a pénzügyi beszámolóban kimutatott éves megtakarítás - mondta Farkas Tamás, a LOSZ elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A szervezet szerint a havi megtakarítás kimutatása azért értelmetlen, mivel pénzügyileg - a többi mintegy 30 költségtétellel együtt - csak az éves beszámolóból derül ki, hogy az adott társasház egyenlege többletet és hiányt mutat.
Nehéz lesz megmagyarázni a tulajdonosoknak azt, hogy a rezsicsökkentés ellenére miért veszteséges a társasház, vagy a lakásszövetkezet - tette hozzá az elnök.
A legutóbbi rezsicsökkentési törvénybe - amely ez év elejétől hatályos - Németh Szilárd (Fidesz) képviselő indítványára került be a társasházakra és lakásszövetkezetekre vonatkozó előírás. Ez minden hónap 15. napjáig teszi kötelezővé - közüzemi szolgáltatói bontásban - az előző havi megtakarítás kifüggesztését. Minden év február 15-ig pedig az előző évi megtakarítást kell kimutatni.
Farkas Tamás elmondta, hogy a kisebb társasházaknál a kimutatás és kifüggesztés költsége meghaladhatja a megtakarítás összegét. A nagyobb, gázzal fűtött és lifttel felszerelt társasházaknál viszont elérheti a megtakarítás a havi 4-10 ezer forintot is.
A mai megoldás beviszi a politikát a lépcsőházakba - vélte az elnök. Például sok tulajdonos hiszi azt, hogy a közüzemi számlákban mutatkozó megtakarítás visszajár a zsebébe, holott az csak egy szelete a teljes fenntartási költségnek.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A LOSZ jobban örült volna annak, ha a hátralékok behajtását segítette volna a kormány és a parlament. Például a fizetési meghagyás díját utólag kelljen fizetni a közjegyzőnek, a végrehajtó pedig az eredményesség után kapjon díjat. A közös költségben hátralékos tulajdonosok lakásaira bejegyzendő jelzálogjog bejegyzése pedig legyen ingyenes, de legalább is jóval olcsóbb a mostaninál - jelentette ki Farkas Tamás.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








