A hazai teljes bruttó végső energiafogyasztás 15,2%-át tette ki a megújuló energiaforrásokból előállított energia.
Változhat a vízórák elhelyezésére vonatkozó törvény, szabályt alkotna a közvilágítás kimaradása esetére, valamint Nemzeti Víziközmű Nyilvántartást hozna létre a Rogán Antal elnökölte gazdasági és informatikai bizottság, amely újabb, energetikai tárgyú módosító javaslatokat nyújtott be a tíz napja benyújtott tervezethez - írja a Napi.hu.
A fogyasztó kötelessége lesz
A víziközmű-szolgáltatási törvényt úgy módosítanák, hogy a fogyasztásmérő berendezések szolgáltatókra vonatkozó elhelyezési kötelezettségét a felhasználó elhelyeztetési kötelezettségévé alakítanák át. Szintén fontos részlet, hogy a fogyasztásmérőket a korábban megszabott, 2013. december 31-i határidő helyett legkésőbb 2015. december 31-ig kell lecserélni az átalánydíjas felhasználási helyeken, így a fogyasztónak több ideje lesz a kapcsolódó feladatok elvégeztetésére.
Az átalánydíjas felhasználási helyek döntő többségénél az elszámolás elsősorban a meglévő műszaki adottságok miatt történik átalánydíj alapján. A bekötési vízmérő felszereléséhez műszaki és jogi értelmű feladatok is kapcsolódnak. A bizottsági módosító indoklása szerint a felhasználási helyen a fogyasztásmérő berendezés elhelyezését biztosító ivóvízmérési hely (szennyvízmérési hely) nem a víziközmű szolgáltató tulajdona. A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezés a felhasználók együttműködésének kötelezettségét megfogalmazza, azonban az együttműködés formájának meghatározására sem a jelenleg hatályos törvény, sem a végrehajtásáról szóló kormányrendelet nem ad egyértelmű választ.
A megvalósítás során előfordulhat, hogy egy átalánydíjas felhasználási hely egyszerre több ivóvíz bekötővezetéken keresztül van bekapcsolva a víziközmű-szolgáltatásba és ezzel párhuzamosan egy ivóvíz-bekötővezeték egyszerre több átalánydíjas felhasználási helyet is elláthat, így az esetek egy részénél a fogyasztásmérő berendezés elhelyezése nem csak egy egyszerű közüzemi-szerződés módosítást, hanem új közüzemi-szerződés létrehozását is megköveteli.
Egy ugyancsak hétfőn, de külön benyújtott javaslat más változtatásokat is szükségesnek tart. Az ugyancsak a Fidesz frakcióvezetője által elnökölt biztottaáhhoz kötődő módosító alapján a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség például felhatalmazást kap arra, hogy biztonsági tárolóban tulajdont szerezzen.
A közbiztonság érdekében
A legtöbb új részletet a villamos energia törvény kapcsán fogalmazzák meg. A már érvényben lévő szabályozás is rögzíti, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a folyamatos ellátás biztosítása érdekében más engedélyest is kijelölhet, ha az engedélyben foglalt tevékenységet nem jogszabályi előírásoknak megfelelően folytatják, és ez közvetlenül veszélyezteti a biztonságos villamosenergia-ellátást, illetőleg közvetlenül a villamosenergia-rendszer jelentős zavarát idézheti elő. Az új verzió azonban a közvilágítási szolgáltatásra is explicite előírja: a közbiztonság érdekében a MEKH a közvilágítási berendezések üzemeltetésére más közvilágítási engedélyest vagy elosztót jelölhet ki, ha az a közvilágítással kapcsolatos kötelezettségét megszegi, és ezzel veszélyezteti a közvilágítás folyamatos biztosítását. A más közvilágítási üzemeltetési engedélyes a kijelölését követően köteles az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekről a korábbi engedélyessel vagy a közvilágítási berendezés tulajdonosával, továbbá szükség esetén a közvilágítási berendezés tartószerkezeteken és létesítményekben történő elhelyezéséről azok tulajdonosával megállapodni. Bírósági felülvizsgálat iránti kérelem esetén - az ellátásbiztonságra tekintettel - nincs helye a végrehajtás felfüggesztésének. A közigazgatási ügyekben eljáró bíróság - tekintettel az érintett kérdések speciális jellegére - a hivatal határozatát a határozat bírósági felülvizsgálata során nem jogosult megváltoztatni.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hivatal kötelezheti az eszközök tulajdonosát arra, hogy a villamosenergia-ellátáshoz és -termeléshez, átvitelhez, elosztáshoz, szolgáltatáshoz, kereskedelemhez, rendszerirányításhoz szükséges eszközöket bizonyos, költségalapú díj ellenében üzemeltetésre adja át a kijelölt más engedélyesnek. Ennek nem teljesülése esetén bírságot szabhat ki rá. A pontosítás szükségességének oka, hogy az engedélyes és az engedélyköteles tevékenység végzéséhez szükséges eszköz tulajdonosa nem minden esetben esik egybe.
Jön a víziközmű-nyilvántartás
A módosító szerint szükséges egy Nemzeti Víziközmű Nyilvántartás létrehozása, amit az indokol, hogy a vízközmű-szolgáltatás területén központi és közhitelesnek tekinthető adatbázis jelenleg sehol sem működik az országban. Az ivóvízellátással - vele együtt a szennyvízelvezetéssel, illetve a víziközműrendszerekkel kapcsolatba hozható valamennyi adat kiemelt közérdeklődésre tart számot, így a hozzáférést a társadalom számára feltétlenül biztosítani kell - fogalmaznak. Ezt az elvárást erősíti az információ, önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény "A közérdekű adatok megismerése" című fejezetének számos előírása is.
A Nemzeti Víziközmű Nyilvántartás, mint közhiteles nyilvántartás lehet az egyetlen forrása a víziközmű-szolgáltatás tárgykörét érint ő adatoknak, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a nyomozó hatóságok előtt folyamatban lévő ügyek intézéséhez - áll az indoklásban. A társhatósági megkeresésekre a Nyilvántartás hiányában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal - amelyet a nyilvántartás létrehozására kiszemeltek - pillanatnyilag nem szolgáltathat hitelesnek tekinthető információt.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)