Újabb ütemben folytatódhat a több mint húsz éve tartó helyreállítás a martonyi Háromhegyi Pálos templom- és kolostorromnál.
Adókedvezmény kapcsolódhat a jövőben a lakossági energetikai pályázatokhoz - olvasható a csütörtöki Napi Gazdaságban.
Az szja-kedvezményről már tárgyal a kormány és a Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő vezette Nemzeti Megújuló Energia Platform. A politikus jelezte: a szervezet stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, elsősorban ágazati jogszabályok előkészítése kapcsán. Eddig a megújuló energiaforrásokra vonatkozó hatékonysági rendeletet, illetve a megújulóalapú áramtermeléshez kapcsolódó zöld bizonyítványok ügyét tekintették át.
Glattfelder Béla szerint a megújuló energiák magyarországi helyzete - legalábbis statisztika szintjén - kiváló, a kabinet által 14,65 százalékra emelt 2020-as részarány teljesülése időarányosan jól halad.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






