Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben az árstop után.
Több hulladékszállító cég is felmondta szerződését a településekkel egy kormányzati kezdeményezés miatt, amelynek végső célja, hogy ne termelhessen profitot a szolgáltató - írja a Magyar Nemzet.
A lap írása szerint az év második felében ezért sok helyen az önkormányzatoknak kell majd biztosítaniuk a szállítást, de nem látszik még, hogy milyen fedezetből.
Nagy György, a Köztisztasági Egyesülés ügyvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a települések számára rendelkezésre áll egy uniós pályázat, hogy forráshoz jussanak a hulladékszállításhoz szükséges eszközök beszerzésére.
A lap utal Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár korábbi kijelentetésére, amely szerint a hulladékszállítási cégek száma várhatóan csökkeni fog, az ellátási körzetek növekednek, és mivel a szolgáltatók profitot nem termelhetnek, így a következő egy-két évben akár 30-40 százalékkal is csökkenhet a lakossági személyszállítás díja.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







