18 °C Budapest

Ilyen lakásokat vesznek a magyar milliárdosok

Pénzcentrum
2013. február 9. 16:01

Az ország lakosságának jelentős része még mindig a jelzáloghitelek terheit nyögi, sokan pedig csak álmodnak arról, hogy egyszer saját lakásba költözzenek. Eközben minden hónapban azzal szembesülnek a magyar lakástulajdonosok milliói, hogy a legnagyobb értéket képviselő vagyontárgyuk egyre kevesebbet ér a piacon. Az ország legdrágább lakásai azonban továbbra is több százmillió forintos álomösszegekért cserélnek tulajdonost a szupergazdagok között. Összegyűjtöttük a jelenlegi budapesti kínálat legdrágább lakásait.

Bár nem egyszerű az interneten pontosan felkutatni, hogy igazából melyek is a legdrágább eladó lakások Budapesten, a nyilvános lakáskereső portálok publikus kínálatából igyekeztünk újra összeszedni a legmagasabb kínálati árral rendelkező ajánlatokat. A keresést azzal a feltétellel szűkítettük, hogy kizárólag lakásként funkcionáló ingatlanokat vizsgáltunk, és az önálló házakat, több lakásból összenyitott irodákat, fejlesztési területeket, telkeket, és egyéb ingatlanokat az összeállítás elkészítésekor nem vettük figyelembe.

A cikkben kizárólag a már megépült és használatba vett lakások közül válogattunk. Nem vettük figyelembe a tervasztalon lévő vagy a jelenleg eladás alatt álló új építésű, de még el nem adott lakásokat. A listát kizárólag a interneten nyilvánosan elérhető hirdetésekből állítottuk össze. A cikk kizárólag tájékoztató jellegű.

A legtöbb ingatlanos oldalon ugyan akadtak nagyobb összegért hirdetett ingatlanok azoknál, amik végül felkerültek a listánkra, ám ezek vagy nem tartoztak a lakás kategória alá, vagy kétséget kizáróan elírás következményeként kerültek a legmagasabb áron kínált lakások közé. Ilyen például a 16 500 milliárd forintért hirdetett, 112 négyzetméteres, VII. kerületi lakás is, amely bár az adatlapja szerint jó állapotú és összkomfortos, 0,0165 milliárd forintért valamivel nagyobb eséllyel találna magának vevőt.

Pest a csúcs

A legdrágább budapesti (jelenleg értékesítés alatt álló) lakás sokak számára talán a város egyik meglepő helyén, mégpedig a Ferencvárosban található. Ha valaki kicsit is járatos, az amúgy nem a magas lakásárairól ismert IX. kerületben, az azonnal rájöhet arra, hogy ez a luxusotthon nem lehet más (bár a hirdetésben ezt konkrétan nem tüntették fel), mint a Duna-parti Milleniumi Városközpont részeként megvalósult Duna Pest Rezidenciák egyik különleges adottságú öröklakása. Az épületegyüttest és a teljes Milleniumi Városközpontot a TriGranit fejlesztette és fejleszti még ma is. Itt található több multinacionális cég székháza mellett a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája is.

(Forrás: Engel & Voelkers)

A lakás adatlapja szerint a vételár 2,4 millió euró (mintegy 700 millió forint), ám ezért a pénzért nemcsak egy IX. kerületi lakást kapunk, hanem 7 beállóhelyet a teremgarázsban, 430 négyzetméter nettó lakóterületet, melyben található két egybenyíló nappali modern konyhával és egy felszerelt bárral, 3 hálószoba, 3 pazar fürdőszoba, egy vendégmosdó, és számos más kiszolgáló helyiség, két télikert jacuzzival, és a már önmagában lenyűgöző 570 négyzetméteres terasz. Amennyiben ez sem elég, akkor használhatjuk a társasház többi lakójával közös wellness részleget, medencét és szaunát is.

A második helyezett lakás, ami szinte minden ingatlanközvetítő portálon megtalálható, a Vörösmarty téren, 2007 végén átadott, Vörösmarty1 fantázia névre keresztelt projekt tetején található. A közel 20 ezer négyzetméteres épületet az ING Real Estate fejlesztette, és több kiskereskedelmi egység és iroda mellett az 5. és 6. szinteken nyolc exkluzív lakást is kialakítottak. A korábbi hírek szerint a lakások mindegyike még a tervezőasztalról elkelt, az akkori árszinteket figyelembe véve vélhetően 1 millió forintot is jócskán meghaladó négyzetméterárakon. Aki kihasználja a különlegesnek hirdetett ajánlatot és megvásárolja a Belváros jelenleg legdrágább eladásra kínált használt lakását, az a pletykák szerint több híresség szomszédja is lehet egy csapásra.

(Forrás: ingatlan.com)

Tökéletesen pontos adatokat a lakás adottságairól sajnos annak ellenére nem lehet tudni, hogy azt minden hirdető ügynökség feltünteti, mivel az egyik helyen "csupán" 449 millió forintért juthatunk hozzá a Pest közepén található álomlakáshoz, máshol azonban valamivel drágábban, 1 millió 950 ezer euróért (kb. 570 millió forint) lehet a miénk ez a 348 vagy 314 négyzetméteres, óriásteraszos szuperotthon. A méretbeli különbségek nyilván a 280 négyzetméteres lakás és a hozzá tartozó 68 négyzetméteres terasz (ebben sincs sajnos egyezség a különböző ügynökök között) beszámítási módszertanából fakadhatnak, ám az, hogy az árak miért térnek el ennyire egymástól, azt maximum a jutalékok különbségével, avagy az egyes irodák óvatosságával magyarázható, akik előre felkészülnek a komoly alku lehetőségére. Mindenesetre 450-500 millió forint környéki áron lehet a miénk ez a közel 400 négyzetméteres belvárosi penthouse luxuslakás, a hatalmas nappalival, a 4 darab hálóval, a 2 darab teremgarázs beállóval, illetve a teljes bútorzattal együtt.

A budai elit

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A budai listát természetesen egy rózsadombi ajánlat vezeti a maga 1,3 millió eurós (ami ma 380 millió forintot is meghalad) kínálati árával. Bár az ingatlanhoz készült képek igencsak elgondolkodtatják az egyszerű keresgélőt, hogy vajon mi kerülhet ezen a lakáson közel 400 millió forintba, a kültéri medence, a napozóterasz, a 70 nm-es wellness és hozzá tartozó bárpult, valamint a hangulatos borospince a legtöbbünknek könnyen tágabbra nyitná a pénztárcáját, a különleges panorámáról és a három teremgarázs beállóhelyről már nem is beszélve.

(Forrás: CDC Ingatlan)

A Rózsadombot Szemlőhegy követi a budai listán, vagyis továbbra is maradunk a hosszú ideje a legmagasabb átlag négyzetméterárakkal is rendelkező II. kerületben. A minden létező pozitív jelzővel ellátott lakás egy 2008-ban épült társasház legfelső szintjén található, vagyis ismét egy penthouse lakásról beszélünk. A 410 négyzetméteres luxuslakást most akciósan, már 348 millió forintért is megvásárolhatjuk, bár ha 310 millió készpénzzel érkezünk az eladóhoz, vélhetően megenyhül a szíve a vételárral kapcsolatban és hajlandó lesz engedni az árból. Különlegesség természetesen itt is van, hiszen a lift közvetlenül a leendő tetőteraszunkra szállít minket, ahol 12 fő számára kiépített fedett étkező várja a családot és a barátokat, továbbá gépesített grill konyha, japánkert, jacuzzi, medence, a kis lurkók számára pedig egy saját gyermekjátszótér teszi elviselhetőbbé a forró nyári estéket.

(Forrás: Duna House)

De nem csak a II. kerületben vannak egymillió eurónál is drágább lakások Budán. A XI. kerületi Gellérthegyen egy 264 nm-es, plusz 80 nm teraszos, valamint 6 szobával rendelkező otthonnak kereken 1 millió euró, vagy 1 millió 60 ezer a vételára, attól függően, hogy melyik közvetítőiroda ajánlatára bólint rá a vevő. Az 1996-ban felújított villaépület természetesen egyedülálló panorámával rendelkezik, az új lakók kényelmét pedig az uszoda és a wellness helyiség mellett 2 teremgarázs beállóhely szolgálja.

(Forrás: Otthon Centrum)

A lista innentől kezdve szinte végtelen, egymás után futhatunk bele a város legkülönbözőbb pontjain kínált, 200 millió forintnál drágább használt és jelenleg eladósorban lévő lakásokba. A legtöbb luxuslakás a tapasztalatok szerint a II., a XII., az V. és a XI. kerületekben található, de amint azt az összeállításunk első helyezettje is bebizonyította, egy igazán különleges, drága és exkluzív otthonra nem csak az elitnek titulált budai kerületekben bukkanthatunk.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem