Nem találnak vállalkozót az ócsai lakópark építésére - számol be a Népszabadság és a Napi Gazdaság.
Egy hete épülhetne a bedőlt devizahitelesek számára az ócsai szociális lakópark, ha az utolsó - harmadik - közbeszerzési eljárásra beadott ajánlatok közül a kiíró BM Országos Katasztrófavédelem nyertest hirdetett volna. A Napi Gazdaság információja szerint a beadott ajánlati árak alapján lehetett volna nyertest hirdetni. A lap a projekt kommunikációjáért felelős belügyi tárcától nem kapott magyarázatot a pályázat eredménytelenségére, illetve az újabb eljárás határidejére.
Ezzel szemben a Népszabadság azt írja, a kivitelezők vélhetően nem tudtak olyan alacsony árat és olyan közeli határidőt megadni, amire a feladattal megbízott Belügyminisztérium rábólinthatott volna. A lap felidézi, hogy az Ócsára tervezett szociális bérháztelepet eredetileg az idén márciusban adták volna át, a határidőt később augusztusra módosították. A területen eddig csupán néhány villanyoszlopot állítottak fel. A szociális lakásépítésre és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezésére a mérnökár alapján nettó 1,5 milliárd forint áll a kiíró rendelkezésére.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






