A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 65 ember ellen emelt vádat a 2006 és 2009 között szociálpolitikai támogatásokkal épült lakásokhoz kapcsolódó, Tiszabőn és más településeken történt nagyszabású csalássorozat ügyében - közölte a megyei főügyészség szóvivője az elkészült vádirat alapján.
Balázsné Busku Terézia elmondta: a Tiszabőn, Tiszaroffon, Jánoshidán, Tiszakeszin és Fegyverneken történt bűnesetek lényege, hogy a vádlottak fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek az otthonteremtéshez járó, 1,2 és 2,6 millió forint közötti összegű szociálpolitikai támogatásokat. Az ügyben a feljelentést az államkincstár tette.
A vevők az esetek nagy részében nem is akartak a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, nem rendelkeztek a támogatás folyósításához előírt 30 százalékos önerővel, a csalásokkal az állami pénz jogtalan megszerzése volt a céljuk. A szerződésekben valótlanul rögzítették az előleg átadását, vételárként pedig olyan összeget jelöltek meg, amely megfelelt a jogszabályi kritériumoknak, noha az ingatlan valós forgalmi értéke ennél jóval alacsonyabb volt.
A több gyermeket nevelőknek - akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra - a szervezők a támogatás "elintézését" ígérték, és házhoz jutással kecsegtették őket. Többekkel aztán időközben közölték: mivel pénzszűke miatt úgysem tudnák igénybe venni a "szocpol támogatást", ők azt egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük. A kapott támogatás jelentős része így a vádlottakhoz került, akik megosztoztak rajta. A szóvivő tájékoztatása szerint összesen 127 ingatlant érintett a csalássorozat, az államot mintegy 300 millió forintos kár érte. A vádlottak között van Tiszabő független polgármestere és jegyzője is, az utóbbi a szerződések megvételéhez adott ki valótlan tartalmú igazolásokat.
Az ügyészség 233 gyanúsított esetében, akik többnyire beszervezett lakásvásárlók voltak, a vádemelést elhalasztotta. E kör tagjai esetüktől függően 2-5 évre pártfogói felügyelet alá kerülnek, és ha ezen időszak alatt nem követnek el újabb bűncselekményt, megszüntetik a vádat ellenük. A nagyszámú, szabadlábon lévő vádlottat érintő per tárgyalása várhatóan szeptemberben kezdődik a Szolnoki Törvényszéken.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








