18 °C Budapest

Budapesten senkit nem ment meg az Eszközkezelő?

Pénzcentrum
2012. május 23. 14:44

Az eddig felajánlott ingatlanok forgalmi értéke 5,1 és 7,8 millió forint között szóródik, ennek megfelelően a kifizetendő vételár nagyjából 2,5 és 3,9 millió forint közé esik. Az ingatlanok jellemzően az ország keleti régióiban helyezkednek el, budapesti ingatlant a hitelezők eddig nem ajánlottak fel - tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Eszközkezelő. Mint írják, a programban azon két-, vagy többgyermekes bukott hitelesek vehetnek részt, akik a települési önkormányzattól rendszeres szociális segélyben, vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülnek.

Mint ahogyan azt a Pénzcentrum.hu megírta, az országgyűlés lezárta a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjáról szóló törvény módosításának általános vitáját, a részletes vita pedig a jövő héten kezdődik. A Pénzcentrum.hu értesülései szerint ezek keretében a legjelentősebb változás az lesz, hogy az a hiteladós - vagy a vele egy háztartásban élő házastársa, vagy élettársa - is jogosult lesz a Nemzeti Eszközkezelő programjában részt venni, aki háztartásában legalább egy gyermeket nevel és családi pótlék felvételére jogosult. A törvénymódosítási javaslat alapján a másik fontos változás az lesz, hogy a Nemzeti Eszközkezelő rendszerébe bekerült ingatlanokat nem kell majd a kényszerértékesítési kvótában figyelembe venni.

Ez utóbbi igen jelentős szempont a program működése szempontjából. A hitelező pénzügyi intézmények ugyanis az első negyedéves, január 15-én lezárt kényszerértékesítési kvótájukból csak viszonylag kis számban ajánlottak fel ingatlant az államnak megvételre. A második negyedéves, április 15-én lezárt kvóta szerinti ügyletek a törvényi határidők alapján pedig csak a közeljövőben érkeznek be a hitelezőktől.

Az eddig felajánlott ingatlanok forgalmi értéke 5,1 és 7,8 millió forint között szóródik, ennek megfelelően a kifizetendő vételár nagyjából 2,5 és 3,9 millió forint közé esik. Az ingatlanok jellemzően az ország keleti régióiban helyezkednek el, budapesti ingatlant a hitelezők eddig nem ajánlottak fel (pedig a kvóta alapját képező több mint 100 ezer lakóingatlan közül a legtöbb Budapesten található - a szerk.). A két-, vagy többgyermekes ingatlantulajdonosok mindegyike megfelelt a törvényben foglalt szociális feltételeknek, ők a települési önkormányzattól rendszeres szociális segélyben, vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülnek. A felajánlott ingatlanok száma folyamatosan nő, az országgyűlés döntését követően pedig jelentősen emelkedhet. Ezért a megvételre felajánlott ingatlanok számára, elhelyezkedésére és értékére vonatkozó részletes adatokat egy későbbi időszakban értékeljük.

A kormány és a Bankszövetség megállapodása szerint a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. az idén 8 ezer ingatlan átvételére készül. A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. eddig közel 30 pénzügyi intézménnyel kötött keretmegállapodást. Ugyanakkor a törvénymódosítással változni fog az eljárásrend, ezért a közreműködő pénzügyi intézményekkel új keretszerződéseket fognak kötni. Szintén az új törvénytől függ majd az önkormányzati ingatlanátadás folyamata is, ennek részletei is a törvény hatályba lépése után lesznek ismertek. Továbbá be kell illeszteni az Otthonteremtési programba a Nemzeti Eszközkezelőhöz kerülő és esetlegesen tartósan ott maradó lakásállomány kezelésének és hasznosításának módját is.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?