21 °C Budapest

Van remény az egygyermekes családoknak is

2012. május 16. 05:21

Hamarosan számos jelentős ponton változik a Nemzeti Eszközkezelő programja; többek között például az egygyermekes családok is részt vehetnek majd benne - értesült a Pénzcentrum.hu. A megvásárolt lakásoknak ugyanakkor eddig se híre se hamva, sőt még a vásárlás ütemezéséről szóló kormányrendelet sem született meg. Arról nem is beszélve, hogy a kormányzat ezidáig mindössze 3 milliárd forintot irányzott elő a program beindítására. Pedig Giró-Szász András kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint idén mintegy 8 ezer ingatlannak kellene a NET kezelésébe kerülnie.

A kormány és a Bankszövetség megállapodása értelmében módosul a kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény - tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. programjának működése során szerzett tapasztalatok alapján, a jelenlegi törvényi szintű szabályozás helyett rendeletben határozza majd meg a kormány a szociális feltételeket.

A minisztérium tájékoztatása szerint ezek körében a legjelentősebb változás az lesz, hogy az a hiteladós - vagy a vele egy háztartásban élő házastársa, vagy élettársa - is jogosult lesz a Nemzeti Eszközkezelő programjában részt venni, aki háztartásában legalább egy gyermeket nevel és családi pótlék felvételére jogosult. Mint ismert, korábban ezt a feltételt 2 gyermekben határozták meg, így ezzel a módosítással jelentősen kibővül azok köre, akik részt vehetnek majd a programban. A törvénymódosítási javaslat alapján a másik fontos változás az lesz, hogy a Nemzeti Eszközkezelő rendszerébe bekerült ingatlanokat nem kell majd a kényszerértékesítési kvótában figyelembe venni.

A hiteladósra (vagy zálogkötelezettre) vonatkozó szociális feltételek, amiket a hiteladósnak kell igazolnia:

- a hiteladós vagy a vele egy háztartásban élő házastársa vagy élettársa aktív korúak ellátásában részesül, amelynek formája rendszeres szociális segély vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatás;
- a hiteladós, vagy a vele egy háztatásban élő házastársa vagy élettársa a háztartásban legalább 1 gyermeket nevel, akikre tekintettel családi pótlékra jogosult;
- a hiteladós állandó lakhelye 2011. szeptember 28-án és azt követően folyamatosan a fedezetül felajánlott lakóingatlan;
- a hiteladósnak a megvásárlásra felajánlott ingatlanon kívül nincs más lakóingatlanon használati joga.

A szociális feltételek meglétét a hiteladósnak a hitelező bank fiókjában (kizárólag a bank által kiküldött értesítőben meghatározott fiókban) kell igazolnia, amihez mindössze az alábbi 2 igazolást kell beszereznie:

- a hiteladós (vagy a hiteladóssal egy háztartásban élő házastárs, illetve élettárs) rendszeres szociális segélyben, vagy foglalkoztatás helyettesítő támogatásban részesül. Ezt az önkormányzati jegyző igazolja.
- a hiteladós, vagy a vele egy háztatásban élő házastársa vagy élettársa a háztartásban legalább 2 gyermeket nevel, akikre tekintettel családi pótlékra jogosult. Ezt a Magyar Államkincstár igazolja.

További részletek: "Filléres lakbérrel számolhatnak a bedőlt hitelesek"


Hol van a pénz, hol vannak a lakások?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kormány elfogadta a Bankszövetséggel kötött módosító javaslatot, miszerint a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. 2014-ig összesen 25 ezer kényszerértékesítés alá vont ingatlant vesz majd kezelésbe. Azt ugyanakkor külön kormányrendelet fogja majd szabályozni, hogy az Eszközkezelő havi szinten hány ingatlant vásárolhat majd meg a bajba jutott hiteladósoktól. Az NFM lapunknak küldött tájékoztatása szerint a szükséges törvénymódosítást a Nemzetgazdasági Minisztérium hamarosan benyújtja az Országgyűlésnek. A javasolt módosítások életbe lépéséig azonban a hatályos jogszabály keretei között működik a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.


A mai napig ugyanakkor csak annyit tudni, hogy az idei évben a költségvetési törvény ingatlanvásárlásra mindössze 3 milliárd forintot irányzott elő. Ezt az összeget a döntéshozók pedig a program elindításához rendelték hozzá. Pedig Giró-Szász András kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint idén mintegy 8 ezer ingatlanra kellene az Eszközkezelőnek rátennie a kezét. Ebből a keretből 5 milliós vételárral számolva viszont alig 600 ingatlanra futja. A teljes idei kvóta megvásárlására, óvatos becsléssel is több tízmilliárd forintra lenne szükség. Felmerül tehát a kérdés, miből lesz pénz a kormány által előirányzott 8 ezer ingatlan megvásárlására 2012-ben? Erre vonatkozó tájékoztatást ugyanakkor nem kaptunk a tárcától.

Az NFM-től csak annyit tudtunk meg, hogy a felajánlott ingatlanok száma folyamatosan nő, az Országgyűlés döntését követően pedig jelentősen emelkedni fog a programban részvételre jogosultak száma is. Az ingatlanok elhelyezkedésére, értékére vonatkozó adatok viszont egy későbbi időszakban lesznek csak értékelhetőek.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem