21 °C Budapest

40 milliárdot költenek idén a bedőlt hitelesek lakásaira

MTI
2012. május 21. 12:27

Idén 8 ezer lakást vásárol meg az Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. - mondta a NET működésével kapcsolatos törvényjavaslat módosításának ismertetésekor Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén.

A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára közölte: a Magyar Bankszövetséggel történt tavaly decemberi megállapodás alapján a korábban eldöntött 5 ezer helyett 25 ezer ingatlant vásárol meg a NET 2014 végéig, ebből 8 ezret 2012-ben.

Korábban: "Van remény az egygyermekes családoknak is"

Boldvai László (MSZP) azt kérdezte az NGM helyettes államtitkárától, hogy milyen költségvetési forrásból lehet finanszírozni a 35-40 milliárd forintba kerülő idei ingatlanvásárlást, mivel a költségvetésben a tavalyról nem elköltött két, illetve az idei évre betervezett három milliárd forint nem elegendő.

Nátrán Roland válaszában kifejtette: vagy az általános tartalékban lévő közel 100 milliárd forint lehet fedezet a különbségre, de szóba jöhet a költségvetési törvény módosítása is. Mivel az első félévben a kormány nem használta el az általános tartalék 40 százalékát, így a második félévben több mint 60 százalék áll rendelkezésre.

Hangsúlyozta azt is, hogy a tervezett idei, GDP-arányosan 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt nem veszélyezteti a NET programja. Az általános tartalékot a helyettes államtitkár tájékoztatása szerint nem kívánja befagyasztani a kormány, befagyasztás nélkül is elérhető a 2,5 százalékos hiány.

A NET által felvásárlandó 25 ezer ingatlanhoz szükséges forrásokat tartalmazza a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogram, illetve a Széll Kálmán Terv 2.0 is - tette hozzá Nátrán Roland.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bár május 21-ig még egyetlen ingatlant sem vásárolt meg a NET, a technikai előkészítés, illetve a pénzintézetekkel szükséges egyeztetés folyamatban van, így az év második felében le lehet bonyolítani a 8 ezer ingatlan megvásárlását - felelte Boldvai László másik kérdésére a helyettes államtitkár.

Nyikos Lászlónak, a bizottság jobbikos elnökének kérdésére az NGM helyettes államtitkára elmondta: átlagos családmérettel számolva, a 25 ezer ingatlan átvételével 75-100 ezer ember kap segítséget.

A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette a NET-ről szóló törvény módosítását, és egy tartózkodás mellett döntő többséggel ugyancsak általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Nemzeti Bankról szóló tavaly év végén elfogadott törvény módosításáról beterjesztett törvényjavaslatot, valamint a Széll Kálmán Terv 2.0-ban már meghirdetett adótörvényi változtatásokat tartalmazó javaslatokat.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem