10 °C Budapest

Most már biztos: ennyi lesz a bedőlt hitelesek lakbére

MTI
2012. április 13. 19:34 2 perc

Megjelent és hatályba lépett a Nemzeti Eszközkezelőnek értékesített ingatlanok bérleti díjáról és cseréjének feltételéről szóló kormányrendelet. A lakbér induláskor - mint azt a Pénzcentrum.hu is megírta - a devizahitel felvételekor megállapított forgalmi érték 1,5 százaléka lesz évente, majd az inflációval emelkedik.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendelet szerint a lakbér összegét a bérleti szerződésben kell megállapítani. A lakbér egy naptári hónapra számított mértéke a bérleti szerződés megkötésének évében a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor megállapított forgalmi érték 1,5 százalékának egy tizenketted része. A bérbeadó a bérleti szerződésben megállapított lakbér összegét tárgyév március 1-jétől évente a Központi Statisztikai Hivatal által a honlapján közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével megegyező mértékben növeli. A lakbér összegének változását a bérbeadó évente február 28-áig írásban közli a bérlővel.

A lakások bérleti jogának a bérlők közötti cseréje esetén a Nemzeti Eszközkezelő a cseréhez való bérbeadói hozzájárulást akkor adhatja meg, ha egyik bérlőnek sem áll fenn lakbérfizetési hátraléka.

Giró-Szász András kormányszóvivő még márciusban azt mondta: a 1,5 százalékos bérleti díj "nem jelenthet vállalhatatlan terhet" a bérlőnek. Példaként említette, hogy egy nyolcmillió forint értékű lakás havi díja tízezer forint lesz.

A Nemzeti Eszközkezelő csütörtökön azt közölte az, hogy várhatóan április végén, május elején megköti az első adásvételi és bérleti szerződéseket. További részleteket azonban nem árultak el.

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) programja idén január elsejétől működik. A hitelező pénzintézetek márciusban megkezdték azoknak az ingatlanoknak a felajánlását, amelyeket még januárban jelöltek ki kényszerértékesítésre, és amelyek minden egyéb törvényi feltételnek is megfelelnek. A hitelezők által eddig felajánlott ingatlanokat a NET az állam javára megvásárolja - közölte az eszközkezelő.

A bankok április 15-ig határozzák meg a második negyedévben kényszerértékesítésre szánt ingatlanok körét. Ezek közül azok kerülhetnek majd be a NET programjába, amelyek esetében az ingatlanra, a hitelszerződésre, valamint a szociális rászorultságra vonatkozó összes törvényi feltétel teljesül, és az adásvételhez a hitelező hozzájárul.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az eszközkezelő által működtetett programhoz mind a deviza, mind a forint alapú jelzálogkölcsön-szerződéssel rendelkező hiteladósok csatlakozhatnak, függetlenül attól, hogy a kölcsönt lakásvásárlásra vették fel, vagy szabad felhasználású volt - emlékeztet a közlemény.

A kormány és a bankszövetség tavaly decemberi megállapodásának értelmében az idén 8.000 ingatlant vásárol meg az eszközkezelő, a kabinet pedig biztosítja ennek feltételeit.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?