7459 ingatlant bocsátottak árverésre idén április 30. és november 15. között a kilakoltatási moratórium kezdetéig,
Csökkennek a bírósági végrehajtással kapcsolatos költségek és a bíróságok végrehajtásokkal kapcsolatos terhei, bevezetik az elektronikus ügyintézést, az ingatlanok elektronikus árverését, és további törvényi garanciákkal csukná be a kiskapukat a kormány az árveréseken történő visszaélések előtt.
A változtatásokról a Kormány szerdai ülésén döntött, a szükséges törvénymódosításokat hamarosan az Országgyűlés elé terjeszti. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslata módosítja a bírósági végrehajtási eljárási határidőkre, az eljárási folyamatra, a végrehajtási értékesítésekre és végrehajtási költségekre vonatkozó törvényi szabályokat.
A tervezet számos tekintetben pontosítja a végrehajtási eljárás lefolytatásának szabályait, szigorú határidőkhöz köti a végrehajtást elrendelő bíróságok és közjegyzők, valamint a foganatosítást végző végrehajtók eljárását, s több területen vezeti be a papíralapú ügyintézés helyett a sokkal ésszerűbb és költséghatékonyabb elektronikus ügyintézést.
A tervezet elfogadásával számos tekintetben csökkennek a bíróságok végrehajtással kapcsolatos feladatai: egyszerűbb lesz a végrehajtási kérelmek feldolgozása korszerű kérelem-nyomtatványok kialakításával, az alaptalan végrehajtási kifogások előterjesztésének megelőzésére szolgáló szabályozás lép életbe, megszűnik a végrehajtási kifogás harmadfokú elbírálása, az átutalási végzések jelentős része fellebbezés nélkül végrehajthatóvá válik és a gyermekátadási ügyekben nem lesz szükséges külön bírósági döntés a végrehajtás módjáról. Ezzel a bíróságok a felszabaduló erőforrásaikat az egyéb bírósági feladatok végzésére fordíthatják.
A tervezett változtatások közül kiemelendő az ingóságok és ingatlanok árverésére vonatkozó szabályozás továbbfejlesztése annak érdekében, hogy az árverések átláthatóan, visszaélések nélkül bonyolódjanak, s ha más lehetőség valóban nincs a követelés behajtására, akkor legalább egy magasabb árverési vételár elérésével lehessen eredményesebb a végrehajtás. Nem az adósok vagyonvesztése ugyanis az eljárás elsőrendű célja, hanem az eljárás mielőbbi eredményes lezárása.
A törvényjavaslat szélesebb körben teszi kötelezővé az ingóságok elektronikus árverését, ingatlanok esetében pedig kizárólagosan elektronikus árverésre kerül majd sor, így egyik résztvevő sem késztethet a licitálásból való kimaradásra másokat, a licit menetét pedig a világhálón mindenki követheti.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vevők szélesebb körű tájékoztatása érdekében bővül az értékesítésre kerülő vagyontárgyakról közzéteendő adatok köre. A tervezet az árverésekkel kapcsolatos visszaélésszerű magatartások megelőzésére szolgáló rendelkezéseket is rögzít és lerövidíti az eljárások végleges lezárását késleltető jogorvoslati eljárásokat. A fizetést elmulasztó és így az eljárásokat elhúzó, többletköltségeket okozó licitálókkal szembeni vagyoni szankciók következetesen - valamennyi értékesítés esetében - alkalmazandók lesznek és ennek érdekében a végrehajtóknak hivatalból be kell terjeszteniük az iratokat a bírósághoz, szigorodnak az árverezésből való kizártság szabályai (a végrehajtás lefolytatásában résztvevők körében), átláthatóvá és rendezetté válik - elektronikus felületen zajlik majd - a sikertelen árveréseket követő átvételi eljárás során történő árajánlat-tétel is.
Változnak a végrehajtás elrendelésének költségei is: ha egyetemleges adósok ellen indítanak egyszerre végrehajtásokat, akkor nem adósonként kell ennek díját vagy illetékét megfizetni, hanem csak egyszeresen egy minimális összegű kiegészítő díjjal. Ez a lakáshitelesek ügyeiben is csökkenteni fogja a végrehajtási költségeket, mivel hitelviszonyokban gyakran előfordul, hogy az adóstársak ellen egyszerre indítanak végrehajtásokat. A kényszerértékesítési kvóták miatt kevesebb árverésre kerül sor az elkövetkezendő években, az elárverezett ingatlanokból kiköltöző, az ingatlant a megfelelő állapotban az új tulajdonos rendelkezésre bocsátó adósok pedig a tervezet értelmében visszakapják az ingatlan vételárának egy részét.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.