9 °C Budapest

Kopogtat a végrehajtó? Rossz megoldás a struccpolitika

Pénzcentrum
2011. október 25. 12:32

Sokan úgy vélik, nincs lehetőségük szabadulni a hitelektől és tartozásoktól. A csekkeket félredobják, a hivatalos leveleket nem veszik át, a hitelező megkereséseire pedig nem válaszolnak. Pedig ha megoldásra törekednének és együttműködnének a hitelezővel, elkerülhetnék a végrehajtást vagy a kilakoltatást. Kis odafigyeléssel pedig el sem jutnának a végrehajtási szakaszba, hiszen a végrehajtási ügyek nagy része csupán százezer forint alatti "kis követelés".

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara 2005-2010-re vonatkozó statisztikái alapján elmondható, hogy a végrehajtási ügyek igen sokrétűek, különböző jogcímen, és különböző összegű tartozások miatt indulnak. A végrehajtások fele úgynevezett "kis követelés", ami nem éri el a százezer forintos összeghatárt, nagyjából 35 százalékuk pedig száz- és ötszáz ezer forint között mozog.

A kisebb összegű követelések többnyire közüzemi hátralék miatt keletkeznek: víz-, áram-, gázdíj, valamint mobilszolgáltatónál és parkoló társaságnál be nem fizetett tartozás. A Kamara ügyvezető alelnöke, Császti Ferenc elmondta, hogy gyakran előforduló eset az olyan adósi magatartás, amikor például több mobiltelefon számláját sem fizeti ki a végrehajtás alá vont személy, a követelések rendezése helyett újabb és újabb előfizetésekre szerződik, ezzel halmozva a vele szemben fennálló követeléseket. Így akár több telefonszámla elmaradása miatt keletkezik vele szemben jelentős értékű követelés. Ugyanez a helyzet a parkolási díjat nem fizetőkkel, akik gyakran több tíz, de akár száz elmaradt díjfizetést is felhalmozhatnak.

A devizahitelesek adósságához hasonló, nagy összegű tartozások a statisztikák alapján kevésbé jellemzőek, hiszen mindössze 15 százalékban fordulnak elő 500 ezer forint feletti követelések, nagy értékű ügyek (1millió forint felett) pedig a teljes éves ügyérkezés csak mintegy 6-8 százalékát teszik ki.

A nagyobb összegű tartozások - devizahitel, lakbér-, vagy közös költség hátralék, több éves közüzemi tartozás - esetén is gyakran tapasztalható, hogy felelőtlenségből nem fizetnek az adósok, így saját magukat, sőt sok esetben egy teljes közösséget - pl. társasházat - hoznak nehéz helyzetbe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az adósok passzív viselkedése miatt is gyakran jutnak az ügyek végrehajtási szakaszba. Sok adósra jellemző, hogy nem törekednek helyzetük megoldására és együttműködésre a hitelezőjükkel, többször csak "homokba dugják" a fejüket. Pedig az adósok együttműködési hajlandósága és aktív közreműködése feltétlenül szükséges az ügyek rendezéséhez! A hitelezővel történő megegyezésre még a végrehajtási szakaszban is számos alkalommal van lehetőség, a végrehajtó is több megoldási javaslattal tud élni a bajbajutottak számára annak érdekében, hogy a legrosszabb végkifejletet elkerüljék. Az adós együttműködési hajlandósága esetén többféle megoldás - például részletfizetés, az ingatlan szabadpiaci/hagyományos értékesítése, esetleg önkormányzati adósságkezelési segítség igénybevétele - létezik arra, hogy a lefoglalt vagyontárgyak értékesítését, vagy legrosszabb esetben a kilakoltatást elkerüljük.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem