Holnap kezdődik a téli időszámítás, az európai gyakorlatnak megfelelően szombatról vasárnapra virradóan hajnali 3 órakor 2 órára kell igazítani az órákat.
Vasárnap tehát visszakapjuk azt az egy órát, amit a nyári időszámításnál "elvettek".
Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről-évre a nyári-téli időszámítást. A rendszer célja, hogy energiát spóroljunk meg azzal, hogy a nappalok minél jobban egybeesnek a lakosság megszokott ébrenléti idejével, ami reggel héttől este tízig tart. A nyári-téli időszámítást jelenleg egy 1996-os kormányrendelet szabályozza, amelyet az Európai Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak.
Az egész Európában egységesen alkalmazott módszer azon alapul, hogy március 21. és szeptember 21. (azaz a tavaszi és őszi napéjegyenlőség) között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. Ha a lakosság szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - egybeesik a természetes nappali világosság idejével, kevesebbet kell a lámpákat használni.
"A nyári időszámításnak köszönhetően körülbelül 6 milliárd forinttal csökken az ország éves villanyszámlája. Egy év alatt körülbelül 120 GWh-val kevesebb energia fogy, ez a mennyiség lényegében egy kisebb város éves fogyasztásának felel meg." - mondta Tari Gábor, a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. vezérigazgatója.
A hazai villamosenergia-rendszert irányító MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. szakemberei évtizedek óta gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat. A napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállításkor látványosan változik az esti órák terhelése. Az átállítás előtti és utáni időszakot összehasonlítva naponta 1,5-3 %-os - 2000-4000 MWh - fogyasztáscsökkenés látható. Ez a napi mennyiség 1000 háztartásnak akár egész évre elegendő lenne.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az éves szinten becsült megtakarítás kb. 120 GWh (120 000 000 kWh), ami 30-40 ezer - mondhatjuk, hogy egy városnyi - háztartás éves fogyasztásának felel meg. A fel nem használt energiát természetesen kifizetni sem kell, ami kb. 6 milliárd forinttal csökkenti a villanyszámlát. A megtakarítás nem csak a pénztárcát kíméli: a környezet számára is hasznos, ha kevesebb energiát kell az erőművekben termelni.
A most előttünk álló, október 30-i óraállítás hatása nem ilyen látványos: az óraállítás előtt és után is az emberek többsége sötétben kel, fekszik. Kárpótlásul van egy napunk, amikor egy órával hosszabb az éjszaka, vasárnap kipihentebben kelhetünk fel.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







