14 °C Budapest

Hatalmas támogatásokban részesülnek a "piszkos" energiák

Pénzcentrum
2010. június 8. 13:19

Hatalmas összegekkel támogatja a világ a fosszilis energiahordozók fogyasztását, derül ki a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) által nemrég készített felméréséből. A Financial Times-ban megjelent írás szerint a világ 37 legnagyobb fejlődő állama 2008-ban 557 milliárd dollárt fizetett a "piszkos" energiák fogyasztásának támogatására

.

Az előzetes becsléseknél 75%-kal többet költ a világ a hagyományos szén, szénhidrogén erőforrások támogatására, így a világ 37 legnagyobb országa - első sorban Kína, Irán , Oroszország, India és Szaúd-Arábia - 2008-ban több mint 550 mrd dollárt költött a szén és szénhidrogén termékek fogyasztásának támogatására.

Ez természetesen jelentős hátrányt jelent a tényleges megújuló energiák elterjedésében, és a fenntartható jövő megteremtésében, mivel sok ország azzal szemben, hogy zöld technológiák fejlesztésére költene, inkább a lakosainak és iparának szolgáltatott olcsóbb üzemanyagok mellett teszi le a voksát.

Fatih Birol, az IEA vezető közgazdászának véleménye szerint ezen támogatások megszüntetése által érhető el, hogy gyorsan és jelentősen meg lehessen változtatni a jelenlegi - energetikai - felfogást, hogy egy egészséges és fenntartható jövőkép rajzolódhasson ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elemzés szerint a támogatások megszüntetésével az energiafogyasztás 850 millió tonna olajegyenértékkel csökkenhetne 2020-ig, ami egyenlő Japán, Dél-Korea, Ausztrália és Új-Zéland aggregált fogyasztásával, vagy CO2-kibocsátás szempontjából Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Olaszország és Spanyolország jelenlegi kibocsátásának összegével.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm