A világ energiapiacát jelenleg egyszerre hajtja a túltermelés, a nyersanyaghiány és a geopolitikai bizonytalanság.
A Klímabarát Otthon 2 pályázat A Klímabarát Otthon Program részeként a zöldtárca pályázatot írt ki hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú energiahatékonysági felújításra, megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására. A programra magánszemélyek, lakásszövetkezetek és társasházak is pályázhatnak.
Az előző, panel épületek klímabaráttá tételére kiírt pályázatra eddig több mint ezer lakóközösség nyújtott be pályázatot, és már 13 milliárd forintnyi támogatásról született döntés. A tárca ugyancsak a klímavédelmi csomag részeként elindította az izzócsere programot, következő lépésként pedig a Klímabarát Intézmény Programot hirdeti majd meg közintézmények energiahatékonysági felújítására, és a tervek között szerepel klímaerdő telepítése is.
Spórolási tippek: takaríts meg tízezreket a fűtésszámládból!
A Klímabarát Otthon program nyáron meghirdetett panelpályázata után a tárca most a hagyományos építésű épületekre és lakásokra is kiterjesztette a klímavédelmi célú pályázatot. Ezen olyan beruházások támogathatóak, amelyek mérhető széndioxid-kibocsátáscsökkentést eredményeznek, és igazolhatóan javul az épület energiahatékonysága. 
Komplex felújítás esetén a KlímaBónusznak köszönhetően akár 60 %-os támogatás is elérhető. Az épület felújításokra hazánkban a Klímabarát Otthon Programmal először vezettek be speciális klímavédelmi elemet, szigorú CO2 emisszió számítással. A lakóépületek energiahatékony felújítása pillanatnyilag az egyik leghatékonyabbnak tartott klímavédelmi eszköz, az épületekhez kapcsolódó kibocsátások adják ugyanis a teljes hazai széndioxid-kibocsátások 30 százalékát.
Fontos infók a 2010-es lakossági gáztámogatásról
A Klímabarát Otthon panel pályázatára eddig több mint ezer pályázat érkezett milliárdos értékben, elbírálásuk folyamatos. Pozitív döntés eddig 860 pályázatról született, mintegy 13 milliárd forint támogatásról. A kifizetések a támogatási szerződés megkötését követően azonnal megkezdődhetnek. A tárca következő lépésként a Klímabarát Intézmény Programot hirdeti majd meg közintézmények energiahatékonysági felújítására.
A pályázat részletei
{{BANNER}
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Klímabarát Otthon 2 pályázat keretében támogatás nyújtható a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítására vagy cseréjére, homlokzatok és födémek hőszigetelésére, az épületek lodzsáinak, teraszainak vagy tornácainak beüvegezésére a szoláris nyereségek passzív hasznosítására, az épületek nyári hővédelmének javítására, hővisszanyerős szellőzés kialakítására, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére, fűtéskorszerűsítésre és használati melegvízellátás-korszerűsítésre. 
Támogatható lesz továbbá a megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújulókkal való helyettesítése, és az épületekhez kapcsolható megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia- vagy villamosenergia-termelő kapacitások létesítése is: napkollektoros és napelemes rendszerek, biomassza tüzelésű kazánok, geotermikus hőszivattyúk, szélenergia hasznosítása. A pályázaton az új építésű, energiatakarékos házak építése is támogatható.
A támogatás egy költségarányos alaptámogatásból és egy hatékonyságarányos, ún. KlímaBónusz támogatásból áll, a kettő együtt akár 60%-os támogatást is eredményezhet. Az alaptámogatás mértéke 30%, beruházás fajtánként maximum 555 ezer - 1,47 millió Ft. A tárca elsősorban a komplex jellegű felújításokat kívánja ösztönözni: amennyiben az épület a beruházás eredményeképp eléri a "C" feletti energetikai kategóriát, a KlímaBónusz támogatásra is jogosulttá válik, ennek mértéke a tervek szerint 10-30% az elért B, A vagy A+ energetikai kategóriától függően, a támogatás mértéke beruházás fajtától függően maximum 200 ezer - 1 millió Ft lehet. A Klímabarát Otthon Programra magánszemélyek, lakásszövetkezetek és társasházak is pályázhatnak.
A pályázathoz energiatanúsítványt is be kell nyújtani: a beruházást követően az épületnek ugyanis legalább egy energiakategóriát kell javulnia az eredetihez képest, a pályázat kötelező része továbbá a CO2 kibocsátás megtakarításának számítása is.
A pályázatok elbírálását a KVVM Fejlesztési Igazgatóságánál működő szervezet koordinálja, a pályázatkezelést és a szakmai értékelés az Energia Központ Nonprofit Kft. végzi. A beruházás megvalósulása után az Energia Központ öt éven át monitorozza a kibocsátási mutatókat.
A pályázati felhíváshoz, az útmutatóhoz, a pályázói adatlaphoz és nyilatkozathoz kattints ide!
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








