A távhűtés rendszere dinamikusan fejlődik a városban, a Wien Energie nemrégiben üzembe helyezte eddigi legnagyobb és legerősebb távhűtő központját.
Itthon a zöldenergiára való átállás költségeit a legszegényebbeken is behajtják. Igaz, a hátralékosok számára létezik már támogatási program, azonban azt csak akkor igényelhetik, ha már nagyon nagy a baj - írja a Népszabadság.
Egy uniós irányelv szerint Magyarországnak 2020-ra energiafelhasználása 13 százalékát megújuló energiaforrásból kell fedeznie, vagyis geotermikus energiából, szél- és napenergiából, biomasszából. Ennek költségei természetesen igen magasak, aminek egy része a fogyasztókat terheli.
A Zöld Baloldal szerint azonban tisztességtelen, hogy áramáremelések útján a "minimálbérből és az amúgy is alacsony nyugdíjból élő emberek millióival fizettessék ki az EU által előírt zöldenergia alkalmazásának többletköltségeit".
Az áremelkedést ráadásul egy törvényi előírás, az úgynevezett kötelező átvétel is erősíti. A hazai erőművek 15 százaléka úgy termel villamos energiát, hogy azt kötelezően át kell venni tőlük a törvényben meghatározott áron, függetlenül attól, hogy rendelkezésre áll-e olcsóbb áram.
A kötelező átvétel célja elvileg a környezetvédelem, ugyanis olyan erőművek termelik az átvett áramot, amelyek megújuló energiaforrásokat használnak, illetve termelnek hő- és villamosenergiát is.Ezzel tehát már egyszer beépült az árba a környezetvédelem.
A szociális tárcánál azt mondják, szociális szempontok nem játszhatnak szerepet az árképzésben, mert az árakat torzítanák, és azokat a családokat is támogatáshoz juttatná, amelyek nem rászorultak.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az ez év nyarán indult kríziskezelő program azoknak nyújt kapaszkodót, akik még nincsenek a szociális rendszerben, de közel vannak a lecsúszáshoz: a válság miatt elveszítették a munkahelyüket, vagy elviselhetetlen mértékben megnőtt a lakástörlesztő részletük.Ebbe a programba a hátralékosokat is bevonták.
A tárca számításai szerint ötnyolcezer családnak segíthet a program új szolgáltatása: a rászorultak a jegyzőnél adhatják be kérelmüket, és ha az igényt megalapozottnak látják, ötvenezer forinthoz juthatnak.Ebből harmincezret előre fizetős mérőórára tennének, húszezret pedig azonnal az adósság csökkentésére fordítanak.
A jogosultság feltételei között viszont azt olvasni: "a lakásban a vezetékes áram- és gázszolgáltatás egyaránt ki van kapcsolva". Mindez azonban nem ad választ azoknak, akiknek a kifizetetlen áramszámla miatt kikapcsolt szolgáltatással a fűtés lehetetlenné válik, mégsem kapnak segélyt, mert a gáz még jön.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)