Egy tavalyi felügyeleti vizsgálatot követően az ügynöki tevékenység törvényi szabályozását, a szakmán belüli átláthatóbb rendszer kialakítását sürgeti a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. Bár a feltárt problémák sokfélesége jogossá teszi a szigorításokat, az Otthon Centrum Hitel Center szerint azonban a szabályozásnál ügyelni kell arra, hogy az ne hozza versenyhátrányba a minőségi munkát végző tanácsadókat.
Az elmúlt években a pénzügyi termékek (különféle hitelek, biztosítási és befektetési termékek, nyugdíj- és egészségpénztári portfoliók) egyre bonyolultabb és összetettebb formáinak megjelenésével az ügynökök szerepe jelentősen megnőtt. Termékismeretüknek és szaktudásuknak köszönhetően, hasznos tanácsokkal és információkkal ellátva az ügyfeleket, akár milliós tételeket takaríthatnak meg számukra. Emellett piaci súlyuk is látványosan nőtt, s az ügynökök által közvetített lakossági devizahitelek állománya mára már számos banknál meghaladja az ötven százalékot. Ehhez képest, a tavalyi ügyfél-elégedettségi felmérés szerint csak minden harmadik ügyfél kap a hitelközvetítőtől olyan részletes tájékoztatást, amely mindenre kiterjed, és 50 százalékban lényeges információkat csak külön kérdésre mond el az ügynök.
A PSZÁF álláspontjáról bővebben itt olvashatsz:150 ezer ügynök országában élünk: kinek az érdekeit szolgálják?
A közvetítők iránti igény ugyanakkor egyértelműen nő. Elsősorban azért, mert a bankok nem tudnak minden esetben elég időt az ügyfelek tájékoztatására fordítani;, miközben ők igénylik, hogy valaki elmagyarázza nekik az "apró betűs" részeket is. Az ügyfél oldali körültekintés, óvatosság és igényesség növekedése vitathatatlanul pozitív tendencia, amit nem lenne célszerű egyoldalúan szigorú szabályozással tompítani. A hitelközvetítés erősíti a versenyt, ügynök segítségével összehasonlíthatóvá válnak a különböző termékek, ugyanakkor a két értékesítési csatorna; a közvetlen banki illetve a közvetítői nagyon jól kiegészíti egymást, hiszen a közvetítők hitelkínálatában minden jelentős bank és pénzintézet termékköre elérhető.
.
Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Centerét működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója szerint mindenesetre örömteli, hogy a PSZÁF felszínre hozta a problémát.
"Fontosnak tartjuk, hogy a közvetítők szabályozása teljes körűen, ugyanakkor tevékenységi alapon megtörténjen. Nem lenne célszerű a biztosítás- és a hitelközvetítés szabályait összemosni; bár vannak hasonlóságok, de más a két tevékenységi kör, amit a szabályalkotásnál figyelembe kell venni." - mondta a szakértő.
A közvetítő személyével kapcsolatban egyöntetű a vélemény, hogy végzettséghez, szakképesítéshez, erkölcsi bizonyítványhoz kötve szigorítani kell a szakmai és emberi követelményeket. Emellett meg kell szabni a minimális tárgyi és pénzügyi feltételeket (pl. tőkekövetelmény és/vagy felelősségbiztosítás), és előírni a folyamatos továbbképzést.
"Senkinek nem érdeke, hogy hozzá nem értők adjanak tanácsot milliós döntésekkel kapcsolatban." - véli Bánfalvi László. "Nem látom annak akadályát, hogy hasonlóan más szakmákhoz, az ügynöki munkát is regisztrációhoz kössék, és ezáltal egy mindenki számára hozzáférhető, publikus adatbázisból bárki ellenőrizhetné, hogy bejegyzett tanácsadóval, vagy "álközvetítővel" van dolga."
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szabályozás esetében sarkalatos pont, hogy az ne hozza versenyhátrányba a már eddig is minőségi szolgáltatásokat nyújtó, jól képzett tanácsadókkal dolgozó ügynöki hálózatokat. Megfelelő színvonalat csak megfelelő jövedelmezőséggel lehet biztosítani, így egy minden oldalról át nem gondolt döntéssel éppen a professzionális közvetítőket hoznák nehéz helyzetbe, figyelmeztetnek az Otthon Centrum Hitel Center szakértői.
"A folyamatos továbbképzés elengedhetetlen ezen a piacon. Nem lehet úgy hitelt közvetíteni, hogy valaki nem követi a banki, valamint jogszabályi változásokat. Erre viszont jelenleg csak a megfelelő technikai és személyi háttérrel rendelkező közvetítők képesek, akik, mint az Otthon Center Hitel Center is saját képzési rendszert üzemeltetnek, s erre komoly összegeket áldoztak korábban is. Nem elég az a pár órás gyorstanfolyam, ami alapján valaki közvetítővé válhat egy banknál. El kellene azt kerülni, hogy a bankfióki és ügynöki hálózati hitelezési munka közé éles vonalat húzva, csak ez alapján olyan szabályozás születne, ami az utóbbit hátrányba hozná." - tette hozzá Bánfalvi László.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







