Az ingatlanpiaci válság sokak szerint már a végéhez közeledik. Mások szerint viszont még csak most jön a java. Azt, hogy kinek lesz igaza, egyelőre nem lehet tudni, de egy dolog biztos, jelenleg nem áll túl rózsásan a helyzet. Nézzük a lesújtó nyári mérleget a briteknél és az amerikaiaknál...
18 éve a legnagyobb árzuhanás a briteknél...
Az ingatlanpiacnak 1990 óta nem kellett szembenéznie akkora zuhanással, mint az utóbbi egy évben volt tapasztalható Nagy-Britanniában. Éves szinten az átlagárak 10,5 százalékkal estek, ezzel nagyjából 30 ezer fontot (8,88 millió forint) levonva egy átlagos londoni otthon árából. Az utolsó ilyen mértékű csökkenés 1990 őszén volt, az előző gazdasági visszaesés idején, amikor 6 évbe telt, hogy az árak visszaálljanak a korábbi szintre.
Az adatok azt mutatják, hogy még mindig semmi jele nincs az ingatlanpiaci válság hatásainak enyhülésére. A Capital Economics szerint a GDP is csökkent 0,2 százalékkal az elmúlt 12 hónapban, amire szintén nem volt példa 1991 óta. Ennek ellenére a hivatalos előrejelzések még mindig 2,25 százalékos növekedést jósolnak a következő évre.
Pozitív gondolatokra adhat okot az, hogy a City vállalatai folyamatosan jelentik be a munkaerő felvételt, a létszám bővítését a nyári hirtelen leépítések után. A Savills ingatlankereskedelemmel és tanácsadással foglalkozó cég azonban 40 százalékos profitcsökkenésről számolt be idén az első 6 hónapban, és a szakértőik szerint egyelőre nincs is esély a javulásra.
Az országos adatok szerint csak augusztusban 2 százalékos volt a csökkenés az ingatlanpiacon. Az építési kezd pedig továbbra is nagyon alacsony. Az ingatlanfejlesztők rendre arról számolnak be, hogy még az új lakásoknak készített honlapok látogatottsága is jelentősen visszaesett a tavaly augusztusi adatokhoz képest.
Amerikában sem javult a helyzet?
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az új lakások eladása valamelyest emelkedett ugyan júliusban, de az árak tovább csökkentek a tengerentúlon is. Az előrejelzések még mindig nem túl bíztatóak, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapban már 2,4 százalékkal több új lakást adtak el, összesen 515 ezret, ami április óta a legmagasabb eladási adat.
A júniusi eladások viszont nem voltak kedvezőek, a becsült 530 ezer helyett mindössze 503 ezret tudtak eladni, ami a legrosszabb havi adat 1991 szeptembere óta. A júliusra vonatkozó becslések már valamivel szerényebbek voltak, 525 ezer eladást tippeltek, amiből 515 ezret sikerült megvalósítani. Ez az adat 35,3 százalékkal alacsonyabb a 2007 júliusi adatok szerint.
Az eladási adatok sem bíztatóak, egy új lakás eladási ára 294 600 dollár (47,43 millió forint) volt júliusban, ami 4,1 százalékkal az egy évvel korábban mért adatok alatt van.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








