Kellenek még a belvárosi lakások

Pénzcentrum
2008. augusztus 22. 10:00

Kiegyenlítetté vált napjainkra a fővárosban a belvárosi lakáspiac, jelentkezik ugyan kereslet, azonban a befektetési célú érdeklődés mérséklődésével jóval gyengébb, mint 8-10 évvel ezelőtt - értesült a Napi Gazdaság.

Kala Imréné, a Kala és Társa Ingatlantanácsadó Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a Báthory és a József Attula utca közötti területeken sok a külföldi tulajdonban lévő lakás, számos izraeli, svéd, német, ír, spanyol hasznosítja bérleményként a vásárolt lakóingatlant. A felújítatlan tömbök ellenére az utcára néző, emeleti, világos társasházi lakásoknál jellemzően 400-600 ezer forint között mozog az ár, ami a frekventált utcákban a 650-700 ezer forintot is elérheti.

A Széchenyi rakparton a legfelső emeleti lakások állnak a vevői toplista élén, itt a négyzetméterárak 800 ezer - 1 millió forintosak. Az átlagos lakások kínálata ma is bő az ötödik kerületben, azonban sok az olyan, udvari és földszinti lakás, melyekre alig akad érdeklődő, annak ellenére, hogy ezen lakások már akár 300-370 ezer forintos négyzetméteráron is megszerezhetőek.

A hatodik kerületben még ennél is színesebb a választék, az árak igen széles skálán mozognak. Az Andrássy út Oktogon és Kodály Körönd közötti szakaszának mellékutcáin már 230-350 ezer forintos négyzetméteráron is lehet tulajdonjogot szerezni, igaz, ezeknek a lakásoknak a többsége földszinti, udvari vagy az ingatlanok erősen leromlott átlagú házban találhatóak.

Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője is magas négyzetméterárakról számolt be, melynek oka szerinte a környék presztízse, a kormányzati intézmények közelsége, valamint a kerület banknegyed jellege. A kerület inkább a jobb anyagi helyzetben lévőknek kedvez, az átlagos négyzetméterár 450 ezer forint környékén található.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Murányi tapasztalatai is arról szólnak, hogy visszaesett: jelenleg elsősorban a másfél szobás, felújított, világos lakásokat keresik, 100 ezer euróig, javarészt kiadás céljából. A kedvelt területek közé tartozik az Arany János utca, a Hold utca, a Váci utca és a Parlament környéke. A hazai befektetési célú vásárlók körében a 13-15 millió forint közötti felújított garzonok kedveltek, míg az otthonteremtők inkább a nagyobb alapterületű lakásokat preferálják, 18-22 millió forint értékhatáron belül. Bőven lehet válogatni a terézvárosi 2-3 szobás lakásokból 13-20 millió forint között.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem