Januárban 5 százalékkal dárgul az áram díja, és 10-12 százalékos vízdíjemelés várható. Budapesten a legtöbb közszolgáltatás ára a várható inflációnál nagyobb mértékben emelkedik - írja a Magyar Nemzet.
Az áramáremelést a Népszavának szivárogtatták ki, az újság információi szerint az emelés oka a tüzelőanyag, elsősorban a földgáz árának növekedése. A 10 százalékos gázáremelés legalább 1,5 százalékos áramdíjemeléssel jár, mivel a hazai erőmű-kapacitás több mint harmada gáztüzelésű.
Az idei év során eddig 30 százalékkal emelkedett a gáz beszerzési ára, az az áramdíjak esetében 4,5 százalékos növelést indokol. Az ipari fogyasztók Szaniszló Mihály szerint pedig attól tartanak, hogy januártól számukra akár 10 százalékos is lehet az emelés. Augusztusban egyébként már történt emelés, ekkor a lakossági díjak átlagosan 14,5 százalékkal, a nagyfogyasztók díjai 10 százalékkal lettek magasabbak.
A Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz) úgy véli, a vízdíjak jövőre átlagosan a legtöbb településen az inflációt meghaladó mértékben, legalább 10-12 százalékkal drágulhatnak. De mivel a vízdíj hatósági áras, ezért a döntés az önkormányzatok kezében van. A budapesti közműdíjakról a Fővárosi Közgyűlés jövő héten dönt, a hivatali álláspont szerint a vízdíj esetében 9,8, a csatornahasználati díjnál 9,4 százalékos emelés javasolt.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








