A kormány szándékai szerint jövőre az eddiginél jóval több bevételhez jutnak a földhivatalok a szolgáltatási díjból. A kabinet úgy számol, hogy 2007-ben 3,3 milliárd forint bevételt szed be a földügyi szakigazgatás. Az emelés fő indoka, hogy 2007-től megszűnik a földhivatalok állami támogatása, így kiadásaikat tisztán saját forrásból kell fedezniük, holott idén még veszteségesek - írja a Napi Gazdaság.
A javaslat alapján az első fokú ingatlan-nyilvántartási eljárásért ötezer helyett hatezer forintnyi díjat kell fizetni. A hatályos szabályozás szerint a jelzálog bejegyzése, valamint a bejegyzés módosítása a jelzálogjoggal kapcsolatos követelés értékének 5 százaléka, de legfeljebb ingatlanonként 12 ezer forint. A módosítás elhagyja a százalékos mértéket és egységesen 12 ezer forintban határozza meg a díjat. A vagyoni értékű jog törlésének a díja ingatlanonként 2000 forint marad.
A társasház-alapítás bejegyzési díja különlaponként 6000, összesen legfeljebb százezer forint lehet. Viszont az okirat módosításakor fizetendő díjat is maximalizálják 100 ezer forintban.
Viszont továbbra is díjmentes lesz a lakáscélú közvetlen állami támogatás igénybevétele esetén a lakásépítési kedvezményt, a fiatalok otthonteremtési támogatását és a lakásépítési kedvezményt megelőlegező kölcsönt biztosító jelzálog ingatlan-nyilvántartási bejegyzése, illetve törlése iránti eljárás.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








