Jövőre akár 40-50 százalékkal is drágulhatnak a távhőárak, ugyanis a szolgáltatók ekkortól 100 százalékkal kapják drágábban a gázt - írja a Népszabadság.
Egyes településeken, így például Debrecenben ennél magasabb, 70 százalékos emelés is előfordulhat. Ennél alacsonyabb emelésről nem értesült a lap. A távhőár-emelésen belül a hődíj 80-100 százalékkal emelkedhet, az alapdíj azonban szinten is maradhat. A magas fogyasztásúak esetében a számla akár meg is duplázódhat, az alacsony fogyasztásúak 10-20 százalékkal fizethetnek többet.
A szociálisan rászorulókat kedvezmények illetik meg a kormány döntése alapján, ezek az egy háztartásban élők egy főre eső jövedelmétől függenek. Ennek számítása során az első felnőttet 1-es, a másodikat 0,9 a további nagykorúakat, illetve az első két gyereket 0,8-as a többi gyereket pedig 0,7 szorzóval kell figyelembe venni. Ha az 1 "egységre" jutó jövedelem 53 660 forint alatt van, a támogatás gigajoule-onként 1680, 67 075-ig 1380, 80490-ig 1068, 93905-ig 768 forint, e felett nem jár támogatás. A nagycsaládosok, fogyatékkal élők és a gyermeküket egyedül nevelők további kedvezményben részesülnek.
A szakma képviselői azt javasolják, hogy mindenki igyekezzen az egyedi fogyasztást mérő eszközt felszerelni, amivel átalánydíj helyett a saját tényleges fogyasztása után fizet. Azonban ehhez a lakók közös akarata is kell. Az átalakításhoz elvileg állami támogatás is igénybe vehető.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







