Sokszor hangoztatott vélemény immár évek óta, hogy az újlakás-piacon, az éleződő versenyhelyzet miatt a vevő az úr. Ezt azonban lehet még tovább finomítani, miszerint a legelőnyösebb helyzetben kétség kívül azok vannak, akik egy induló beruházás kezdeti szakaszában vásárolnak lakást.
A nagyobb lakóprojektek értékesítése általában előértékesítési periódussal indul. Ennek megkezdéséhez nem feltétel az építési engedély megléte. A projekt ekkor még nem rendelkezik végleges marketinganyagokkal, a lakások pedig végleges alaprajzzal, s az átadási dátum is legfeljebb hónapos intervallummal van megadva. Mivel azonban a beruházás banki finanszírozásának megszerzésének alapja a hitelintézetek részéről elvárt 20-25%-os értékesítettség, a fejlesztők ebben a szakaszban sokféle vevőcsalogató módszerrel élnek. Ezekkel tehát az esetleges bizonytalanságokból eredő kockázatot kompenzálják az előértékesítési periódus szakaszában. Az Otthon Centrum tapasztalatai szerint ez az időszak rövidülő tendenciát mutatva jellemzően 1-3 hónapig tart. A banki finanszírozás megszerzésétől és a jogerős építési engedély meglététől, az alapító okirat elkészítésével azonban már megszűnik a vevők bizonytalansági kockázata, s az előszerződések helyett már végleges szerződések köthetők.
A beruházónak tehát érdeke az értékesítési szakasz legelején felpörgetni az eladásokat, s az ehhez használt kedvezmények mellett a vevőknek más egyéb tényezők miatt is megéri minél hamarabb vásárolni. Lássuk az érveket!
· A lakások nagyon sok esetben bevezető áron vásárolhatók meg. Az Otthon Centrum szerint így átlagosan 3%-os megtakarítás érhető el. Ez egy tipikus, 15 milliós budapesti lakásnál 450 ezer Ft zsebben maradó pluszt jelent.
· Sokszor a kedvező, alacsony kezdőrészletű fizetési ütemezés (10-90%, 20-80%) is a bevezető szakaszhoz kötődik. Itt a nagyobb vételárrész csak átadáskor fizetendő.
· Árkedvezmény helyett gyakori az egyéb extra felszereltség nyújtása. Ez lehet például konyhabútor beépítése.
· Egyéb kedvezmény lehet, hogy az amúgy kötelező garázst az értékesítés elején nem kell megvásárolni.
· Alapból pozitívum, hogy korai vásárlás esetén a teljes lakásválasztékból választhatunk. A legkedveltebb lakástípusok (akár szobaszámban, tájolásban, szintszámban) így hamar el is fogyhatnak.
· Az építés megkezdése előtt, vagy annak korai fázisában még több lehetőségünk van beleszólni a lakás kialakításába. A burkolatok és beépített bútorok anyagának és színének megválasztása ma már elterjedt, és elvárt a vásárlók körében. Korai vásárláskor azonban akár a falakat is áthelyeztethetjük az eredeti tervhez képest.
Látjuk tehát, hogy a beruházók - ráadásul minden piaci szegmensben egyformán - számtalan módon próbálják elérni a kellő arányú értékesítettséget a projekt indításakor. Éppen ezért (vagy ennek ellenére) az árból alkudni ebben a periódusban nem reális.
A rögtön realizálódó előnyök mellett, a jó befektetést jelentő ingatlanokkal komoly értéknövekedést is elérhetünk. Az Otthon Centrum tapasztalatai szerint nem példa nélküli, hogy belvárosi, vagy Duna-parti beruházások esetében két-három év alatt - akár még a lakások átadása előtt - 50%-os felárral adhatjuk tovább lakásunkat, ha a kezdeti előnyösebb feltételekkel vásároltuk meg azt.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








