Itt az új támogatás: ezeknek a magyar családoknak szól, havi 130 ezer forint is járhat
Komoly anyagi támogatásban részesülhetnek azok az iskolák, amelyek külföldről hazatérő diákokat fogadnak.
Komoly anyagi támogatásban részesülhetnek azok az iskolák, amelyek külföldről hazatérő diákokat fogadnak.
Szerdán este 8 órakor dől el több tízezer diák sorsa: ekkor hirdetik ki a 2025-ös felsőoktatási felvételi ponthatárokat.
A csütörtök este megjelent dokumentum szerint a korábbi 30 ezer forint helyett 40 ezer forintot kapnak a jogosultak.
Bár a gazdasági szakok veszítettek népszerűségükből az előző években, továbbra is messze ezen a képzési területen tanulnak a legtöbben.
A kormány nem enged: marad a vitatott tanárértékelés, a NOKS-dolgozók bérhelyzetén sem javítanak.
A pedagógusok közel fele úgy véli, hogy előre meghatározott kvóta korlátozta a kiemelkedő minősítést kapó tanárok számát az idei teljesítményértékelés során.
A mai napon visszatért Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós új nyomkövetési módszert vizsgált a Nemzetközi Űrállomáson.
Palkovics László: Magyarország jelentős lépést tett a szuperszámítógép-technológia és a mesterséges intelligencia fejlesztése terén
Oktatási Hivatal tankötelezettség, iskolakötelezettség 2025 szabályok: az iskolakötelezettség hány éves korig tart, hogyan zajlik a tankötelezettség halasztása 2025/26 tanévében?
A népességfogyás már öt-tíz éven belül súlyos kihívásokat okozhat az oktatási rendszerben, ami az iskolahálózat átszervezését teheti szükségessé.
A gyermekek fejlődését számos tényező alakítja, amelyek közül kiemelkedő szerepe van a család szociális helyzetének.
A KSH legfrissebb adatai szerint az általános és középiskolákban dolgozó pedagógusok több mint fele 50 éves vagy idősebb.
A brain drain a magasan képzettek „agyelszívását”, kivándorlását fejezi ki; míg a brain gain a magasan képzettek bevándorlása, összegyűjtése adott országban, melyből a befogadó ország profitál.
Újabb két lépcsőben emelkedik a pedagógusok bére – jelentette be a Belügyminisztérium.
Magyarországon is egyre több figyelem irányul arra, hogyan támogathatjuk az idősödő társadalmat nemcsak egészségmegőrzéssel, hanem aktív tanulással is.
A hallgatók körében nagy felháborodást keltett az intézkedés.
A Belügyminisztérium állásportálján és más álláskeresési felületeken is számos pedagógusi pozíció vár betöltésre.
A felsőoktatásban tanulók számára az állami ösztöndíj jelentős anyagi támogatást jelent, de szigorú feltételekhez kötött. Nézzük meg, mik ezek és kinek jár pontosan ez a támogatás.
A kormány új határozatot hozott a pedagógusok teljesítményalapú bérezéséről: így próbálják vonzóbbá tenni a pedagógus-életpályát.
A beiskolázási támogatást az önkormányzatok, a munkáltatók vagy önsegélyező pénztárak nyújthatnak a gyermekes családok számára az iskolakezdéshez kapcsolódó kiadások csökkentésére.
A KRÉTA mellett több más fontos szolgáltatás üzemeltetője is a NISZ.
Sokan számoltak be arról, hogy mindössze 1-2 ponttal maradtak le a kiemelkedő teljesítményű kategóriától, amely a következő tanévtől pluszjuttatást biztosítana számukra.
A pedagógusoknak is sok munkája van abban, hogy idén is rendben lezajlottak az érettségi vizsgák, ezért azonban még mindig csak annyi pénzt kapnak, mint 2015-ben.
A MOL beszáll a BME-be, magánegyetemmé válik a Műegyetem.