A mai kvíz során olyan történelmi érdekességekre és sorsfordító eseményekre kérdezünk rá, amelyek márciushoz köthetők.
Beadhatók az iskolakezdés halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatal (OH) frissen megnyílt informatikai felületén. A közlemény szerint a dokumentumokat legkésőbb 2024. január 18-a éjfélig lehet beadni.
Amennyiben egy szülő - gyám - valamilyen okból úgy látja, hogy a következő tanévben tankötelessé váló (2017. szeptember 1. és 2018. augusztus 31. között született) gyermeke még nem érett az iskolakezdésre, vagy éppen indokolt, hogy még nem tanköteles (2018. szeptember 1. és 2019. augusztus 31. között született) gyermeke szeptemberben megkezdje az iskolát, az OH-hoz nyújthatja be kérelmét, amelyhez bármilyen lényegesnek tartott dokumentumot mellékelhet. A hivatal tudatta azt is, hogy szükség esetén a gondoskodnak arról, hogy a gyermek fejlettségi szintjét szakértői bizottság felmérje.
Kiemelték: a gyermek hatodik életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni. Ha a gyermek augusztus 31. napjáig a hetedik életévét is betölti, a tankötelezettség megkezdése tovább nem halasztható.
A tájékoztatás szerint a hivatal honlapján már elérhető az online kéreleműrlap. Az online vagy a nyomtatható űrlap használata nem kötelező, ám jelentősen megkönnyíti a kérelmek hiánytalan benyújtását és feldolgozását - ismertette a hivatal.
A közleményben az OH kitért arra is, hogy a kérelmekről a döntést - szükség esetén a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat bevonásával - a hatályos jogszabályok alapján a hivatal hozza meg. A szükséges adatokról és csatolandó dokumentumokról bővebb tájékoztatás olvasható az OH honlapján.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







