14 °C Budapest
Tired or worried young woman using laptop at home student

Ez vár azokra, akiknek idén nem sikerült az érettségi: így lehet sikersztori a kudarcból

2023. május 12. 16:04

Túl vannak a legfontosabb tárgyak írásbeli vizsgáin az érettségizők és a hivatalos megoldókulcsok alapján a legtöbben már azt is tudják, nagyjából hány pontot értek el. Sok diák már lázasan számolgatja, mennyit jelenthet ez számára a felvételin, miközben mások pedig úgy érezhetik, hogy nagyon elrontották a vizsgákat. Mivel az elmúlt évek másról sem szóltak sok középiskolás számára, minthogy a jövőjük múlik azon, hogy teljesítenek az érettségin - nem csoda, ha most sokan izgulnak vagy csalódottak. Fontos azonban tudniuk, hogy nem tragédia, ha nem sikerült idén az érettségi! Az sem életreszóló kudarc, ha idén nem sikerül bekerülni az áhított szakra. Sőt, még jobban is járhat, aki a továbbtanulás kihagy egy évet. Mutatjuk, hogyan és miért.

Az érettségi első hete eltelt, a diákok túl vannak a nemzetiségi nyelv és irodalom, a magyar nyelv és irodalom, a matematika, történelem, angol és német érettségin. Az Oktatási Hivatal korábbi közlése szerint a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakban 1163 helyszínen több mint 111 100-an érettségiztek. Az érettségi időszak még nem ért véget, június 30-ig még sokan tehetnek vizsgákat. A legmeghatározóbb kötelező tárgyak vizsgáin viszont már a legtöbb diák túlesett. Sokan már azt is tudják a hivatalos megoldókulcsok alapján, hogy nem úgy sikerült az érettségi, ahogy várták. Ez pedig fontos lehet a felvételi pontjaik számításánál.

A felvételizők 2023-ban maximum 500 pontot kaphatnak a felvételin. Ebből 200 tanulmányi pontot szerezhetnek, melyet a középiskolai eredmény (100 pont) és az érettségi átlag (100 pont) ad. Szerezhető még 200 érettségi pont két érettségi vizsgatárgy eredményének összegéből és 100 többletpont.

A középiskolai tanulmányi eredmény az utolsó két tanulmányi év végén magyar, a matek, a töri, egy idegen nyelv és egy természettudományos tárgy osztályzatainak összegének megduplázása. Az érettségi átlag ezen tárgyak 5 vizsgaeredményének átlaga egész számra kerekítve. Azt, hogy a további 200 érettségi pont melyik két tárgy adja, az egyes szakok felvételi követelményei határozzák meg. Többletpont kapható emelt szintű érettségi, nyelvvizsga, szakképesítés, felsőoktatási szakképzési oklevél, tanulmányi és művészeti versenyeredmény vagy sporteredmény felmutatásával, illetve adhatók esélyegyenlőségi pontok is. Látható tehát, hogy

a most zajló érettségi írásbeli vizsgák - majd később a szóbelik - nagyban meghatározhatják a felvételi eredményeket.

Akinek tehát nem úgy sikerült most az érettségi, ahogy várta, ez keresztülhúzhatja a továbbtanulási terveit. A diákok hajlamosak ezt tragédiaként megélni, azonban semmi helyrehozhatatlan nem történt. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy nem életreszóló kudarc, ha az érettségi, ezáltal a felvételi nem sikerül. A rossz eredményeket ki lehet javítani, és nem dől össze a világ, ha valaki nem kezdi meg a középiskola után azonnal a felsőoktatási tanulmányait - sőt, még jól is járhat vele, ha kihagy egy évet!

A kihagyott év nem kudarc, hanem lehetőség

A magyar fiatalok körében nem volt különösebben elterjedt szokás a főiskola, egyetem megkezdése előtt kihagyni egy évet, miközben a nyugati társadalmakban viszont ez egy bevett gyakorlat. Ezen némiképp változtatott a koronavírus járvány, melynek hatására többen dönthettek a halasztás mellett az elmúlt években, ez pedig elfogadottabbá tehette itthon is az évkihagyást. Az idén érettségizők között is sokan lehetnek, akik elszenvedték a digitális oktatás hátrányait, illetve különböző okok miatt nem sikerült úgy az érettségijük idén, ahogy remélték. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy egy életre hátrányba kerültek: dönthetnek úgy, hogy jövőre újra nekifutnak.

Azt viszont le kell szögezni, hogy téved, aki azt hiszi, hogy évkihagyás esetén a következő év csak a láblógatásról, pihenésről szól! Az angolul gap yearnek nevezett kihagyott év a célja sokkal inkább az, hogy a diákok (munka)tapasztalatokat szerezzenek, anyagi biztonságot teremtsenek a felsőoktatás megkezdéséhez, továbbképezzék magukat és egyáltalán: felfedezzék mi is érdekli őket valójában, merre induljanak az életben. Ezt az évet érdemes arra szánni, hogy

  • kijavítsák rossz eredményeiket, többletpontokat gyűjtsenek a felvételihez,
  • munkával tőkét teremtsenek az egyetem megkezdéséhez, egyúttal munkatapasztalatot is szerezzenek
  • illetve olyan tapasztalatokat gyűjtsenek, ami alapján jobb döntést hozhatnak a jövőjükről.

Aki így tesz, még akár jobban is járhat, mintha nem hagyott volna ki egy évet. Ezek mellett a célok mellett természetesen beleférhetnek a pihenés, utazás, sportolás, hobbik, viszont a hangsúly nem ezeken van.

Mivel érdemes tölteni a kihagyott évet?

Ha valaki úgy döntene, hogy az érettségi és a főiskolai beiratkozás között kihagy egy évet, akkor érdemes írni egy listát azokról a tervekről, amelyeket meg akar valósítani. Hogyha az évkihagyás oka, hogy rosszul sikerült az érettségi és nem elég a pont a vágyott szakra, akkor kézenfekvő, hogy a kihagyott évet elsősorban azzal kell tölteni, hogy az ember javít az érettségi eredményein és többletpontokat gyűjt. A tanulás mellett viszont ki lehet használni az időt pihenésre, utazásra, pénzkeresésre is.

Az őszi, 2023. október-novemberi érettségikre szeptember 5-ig lehet jelentkezni.

Érdemes lehet azoknak, akik javítani szeretnének eredményeiken, minél előbb újraérettségizni. Így a már meglévő tudás is friss marad, ahogy a "vizsgarutin" is. Ha pedig az őszi vizsgák jól sikerülnek, a fennmaradó időben elég már csak a többletpontok gyűjtésével foglalkozni, vagy akár keresztféléves képzésre is lehet jelentkezni.

Mindenképp érdemes betervezni egy nyelvvizsga megszerzését, ha eddig nem tettük volna, vagy esetleg további nyelvek tanulását. A nyelvtudás önmagában is nagyon értékes, nemcsak a többletpontok miatt fontos. A kihagyott év alatt végre lehet időnk beiratkozni egy nyelvtanfolyamra, vagy akár más tanfolyamokra is. Pédául sokan középiskola alatt nem is próbálják meg a jogosítványt megszerezni, mert idejük vagy pénzük. A kihagyott év alatt gyűjthetünk erre pénzt és teremthetünk időt is. Később csak nehezebb és drágább lehet a jogosítvány megszerzése.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az is jó megoldás, ha a kihagyott évet szakma tanulással töltjük, vagy felsőoktatási szakképzésen veszünk részt. Ez nem csak többletpontot ér. Ha olyan képzést választunk, amely kapcsolódik ahhoz a szakhoz, amin később továbbtanulnánk, akkor sokat nyerhetünk ezzel, gördülékenyebben kezdhetjük a főiskolát. Ha pedig teljesen más szakmáról van, akkor megalapozzuk ezzel a többlábon állásunkat és egyetem alatt már rögtön vállalhatunk diákmunkát, amihez képzettsége kell - ami nagy előny munkatapasztalat és fizetés szempontjából is.

Sok szempontból lehet előnyös a kihagyott év alatt munkát vállalni. Egyrészt anyagi előnyei vannak: sokan kezdik az egyetemet rögtön adóssággal, mert a lakhatásra, a szükséges eszközökre - pl. egy laptopra - nem tudtak előre pénzt gyűjteni. Egy év alatt azonban rengeteget félre lehet tenni. Másrészt a munkavállalással kihasználhatják a fiatalok a 25 év alattiak szja-kedvezményét is, melyre azoknak kevésbé van lehetősége, akik felsőoktatásban tanulnak.

A munkavállalás másik előnye, hogy rögtön fel tudunk mutatni munkatapasztalatot, amikor elkezdjük a főiskolát, ez pedig nagy versenyelőny a diákmunkáknál. Ha pedig olyan munkát találunk, ami még szakmába is vág, akkor pláne óriási előnnyel indulhatunk majd a friss diplománkkal a munkaerőpiacon! Végül, dolgozni azért is megéri, mert ízelítőt kaphat az ember, mi vár rá majd a diploma megszerzését követően, ezáltal jobb döntéseket tud majd hozni a karrierjében.

Fontos, hogy a kihagyott év alatt legyen idő pihenésre, feltöltődésre is. Jellemzően azután, hogy az ember befejezi a tanulmányait, nem lesz többet olyan időszak az életében, mint a hosszú nyári szünetek - talán csak nyugdíjas korában. Utólag majd sokkal értékesebbnek látszik ez az időszak, de akkor már hiába. Itt pedig nem csak az szabadidőről van szó, hanem hogy még nem nyomja az ember vállát annyi teher, mint a későbbi életszakaszokban. Ezért nem szabad elherdálni az utolsó ilyen időszakot - érdemes olyasmivel tölteni, amelyből később évekig erőt tud meríteni az ember. Ez mindenki számára más: önkéntesmunka egy másik földrészen, hátizsákos Európa-túra, az El Camino teljesítése, művészeti tábor, workaway program, Balaton-körbebiciklizés, egyhetes fesztivál stb.

Az utazást érdemes külön kiemelni, hiszen a nyugati szokások szerint rengeteg diák ezzel tölti a gap yeart. Az amerikai diákok sokszor ilyenkor tesznek például Európa-túrát. Ez nem csak az utazás iránti vágy kielégítéséről szól, vagy hogy kitombolják magukat amíg fiatalok. A különféle országok meglátogatása nyitottabb szemléletet ad, bepillantás más kultúrákba, mely az önismerethez is hozzájárulhat. Az utazást pedig össze lehet kötni nyeltanulással, vagy - akár workaway programban - munkával is.

Az önkénteskedés egyébként is javasolt a gap year során. Fejleszti ugyanis a személyiséget, kapcsolatokat épít, munkatapasztalatot ad, és az önéletrajzban is jól mutat.

Ami nagyon fontos: készítsünk egy tervet arról, hogyan fog telni ez az évünk, mit akarunk elérni és hogyan fogjuk a céljainkat megvalósítani!

Terv nélkül kár belevágni! Néhány tanács a tervezéshez:

  • Először is érdemes különféle listákat készíteni, milyen céljaink vannak. Ez a fentiek közül lehet bármi, vagy azokon túl egyéni célok is. Akár olyasmi, amit azért halogattunk régóta, mert nem volt időnk.
  • Adjunk magunknak határidőt, hogy meddig és mit szeretnénk megvalósítani. Gyűjtsük össze a számunkra fontos dátumokat: meddig kell jelentkezni a vizsgákra,  mikor indul a nyelvtanfolyam, mettől meddig tarthat a jogosítvány megszerzése, mikor ideális az idő az El Camino teljesítésére.
  • Készítsünk költségvetést! Mérjük fel anyagi helyzetünket, mennyi félretett pénzünk van. Számoljuk ki mennyit költünk egy hónapban és hogy a megvalósítandó céljainkra mekkora összeg lenne elegendő. Ha a pénzgyűjtés is a célok között van, akkor nézzünk utána, milyen munkát tudunk vállalni és azzal mennyi pénzt tudunk keresni. Vezessük le előre, hogy mennyi pénzt akarunk félretenni minden hónapban!
  • Írjuk meg, vagy frissítsük az önéletrajzunkat. Amikor főiskola alatt munkát vállalna az ember, nagy fejtörést szokott okozni, mi kerüljön az önéletrajzba, hiszen keveseknek van munkatapasztalata. Nem szabad azonban csak arra gondolni, hogy konkrétan munkát még nem végzett az ember - számíthat a közösségi munka, önkéntesség és minden olyan szabadidős tevékenység, amire az időnket és energiánkat áldoztuk. Fontosak az érdeklődés, a hobbik is. Rengeteg mindennel fel lehet turbózni egy önéletrajzot, csak rá kell szánni az időt! Addig csiszolgassuk az új CV-t, amíg valóban elégedettek leszünk vele!
  • Beszélj a terveidről. Mivel Magyarországon a gap year még nem olyan elterjedt gyakorlat, a család, a barátok, ismerősök megütközhetnek rajta. Ez a megütközés elbátortalaníthat, ezt viszont nem szabad hagyni. Ha megszületett az elhatározás, akkor azt nem érdemes titkolni sem, mintha szégyellnivaló lenne. Ellenkezőleg, minél előbb és minél határozottabban kell kommunikálni a környezetünk felé, megerősítve ezzel, hogy hiszünk abban, hogy ezzel jó döntést hoztunk. Az, hogy előre beszélünk a terveinkről, önbizalmat adhat a célok megvalósításához - a környezetünknek pedig lehet néhány jó ötlete, hasznos tanácsa is.
  • Ehhez kapcsolódik, hogy érdemes segítséget kérni. A támogató környezet sokat számít abban, sikerül-e véghezvinni a terveidet.
  • Legyen egy napirended, heti-havi tervezeted! Eleinte még lehet, hogy nagy kedvvel és lendülettel veti bele magát az ember a tervei megvalósításába, viszont ez a lendület előbb-utóbb elfogy. Ha nincs egy kerete a tevékenységünknek - mint az iskola - akkor könnyen széteshetünk, elfolynak majd a hetek, hónapok. Ezt nem szabad hagyni. Természetesen nem kell szigorú munkarendet felállítani és minden percet beosztani, de egy (rugalmas) keretet mindenképp érdemes adni magunknak, mert anélkül nehezen fogunk bolgodulni.
  • Vágj bele! Hogyha úgy érzed, javadra válna a gap year, és van rá lehetőséged, hogy megpróbáld, akkor vágj bele. Nem kevés erő és bátorság is kell az ilyesmihez, ez nem kérdés. Viszont ha elég szilárd az elhatározás, biztosan sikerülni fog!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm