Magyarországon jelentősen megnövekedett a Hepatitis A vírusfertőzések száma, idén már 1800 esetet regisztráltak, ami többszöröse a korábbi évek adatainak.
Visszahoznák az iskolákba a tesztelést, hőmérőzést: így tarol most a koronavírus az intézményekben
Négy hét telt el a tanévkezdés óta, de már több intézményben annyi megbetegedés történt, hogy kénytelenek voltak visszatérni a digitális oktatáshoz – nyilatkozta Totyik Tamás.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint védekező intézkedések nélkül szabad az út a covid terjedése előtt az oktatási-nevelési intézményekben - mondta el a Népszavának. A PSZ alelnöke szerint az is problémát jelent, hogy azok, akik már kaptak védőoltást, mentesülnek a karantén-kötelezettség alól, miközben a vírust oltottan is terjeszthetik. Ha egy pedagógus fertőződik meg, otthoni munkavégzést sem rendelnek el számára.
A legutóbbi hírek szerint Kazincbarcikán mintegy kétszáz diák került karanténba, miután az egyik tanár Covid-fertőzött lett. Múlt héten egy budai általános iskolában, azt megelőzően egy pilisborosjenői általános iskolában kellett intézkedni fertőzések miatt. Kásler Miklós miniszter korábbi nyilatkozatából kiderült,
a tanároknak 85 százaléka van beoltva, a 12-19 éves korosztálynak viszont még mindig csak az 50 százaléka.
A tanári érdekképviseletek mellett a Házi Gyermekorvosok Egyesülete is fontosnak tartaná, ha legalább az oltatlanok körében elvégeznék a heti egyszeri tesztelést, különösen, ha egyéb védőintézkedés – például a maszkviselési, távolságtartási kötelezettség – nincs érvényben az iskolában. Mint legutóbbi állásfoglalásukban írták, eddigi tanulmányok szerint az iskolai esetek 30-60 százalékát a tünetmentesek szűrésével azonosították, ami nagyban hozzájárul a fertőzés megfékezéséhez.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
Fokozódik a menza-botrány: megszólalat a közétkeztető, itt az igazság a megbetegedések pontos okáról
Megszólalt végre a szolgáltatást végző cég is: "a történtek minket is megviseltek" - jelezték és együttműködnek a hatóságokkal.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








