14 °C Budapest

Kéri a minisztérium az iskolákat, szülőket: ne szervezzenek utakat ezekre a területekre

2020. február 27. 16:03

Levélben is értesítette a napokban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az általános iskolákat, hogy ne szervezzenek kirándulásokat Olaszországba, eközben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az egyetemeket és szakképző iskolákat is kéri, hogy ne szervezzenek tanulmányutakat, kirándulásokat Olaszországba.

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs döntésének megfelelően az EMMI körlevélben is felhívta a köznevelési intézmények figyelmét arra, hogy a gyermekek és pedagógusok egészségének védelme érdekében a közeljövőben ne szervezzenek iskolai kirándulásokat a koronavírussal fertőzött területekre, különösképp a most gócpontnak számító Észak-Olaszországba. A tárca kérte az iskolákat, hogy a legfontosabb tudnivalókról a szülőket is értesítsék.


Felhívták a figyelmet, hogy ha az intézmény szervezésében járt volna diák vagy tanár a közelmúltban a fertőzött területen, akkor lehetőleg ne menjenek közösségbe és figyeljék saját magukat! Ha valaki magán illetve gyermekén tüneteket - láz, köhögés, torokfájás, levertség - észlel, akkor maradjon otthon, telefonon értesítse háziorvosát! Kérték a pedagógusok, osztályfőnökök együttműködését is, hogy ha olyan tanulóról tudnak, aki iskolai vagy akár családi program miatt a fertőzött területen járt, hogy jelezzék az iskolavezetés felé, és küldjék haza a tanulót. A szülőket is kérték, hogy ne engedjék gyermeküket 2 hétig iskolába, ha az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban vagy más fertőzött területen járt családi vagy egyéb okok miatt. Kérték, hogy erről értesítsék az iskolát, óvodát! 

Ilyen esetben a tanuló hiányzása igazoltnak tekinthető.

Az intézmények dolgozóinak figyelmét is felhívták a higiéniai szabályok fokozott betartására. Kértük a pedagógusokat, hogy a tanulókkal ismételjék át a helyes kézmosás szabályait és hangsúlyozzák a rendszeresség és alaposság fontosságát. Kértük, hogy tartsák és tartassák be az intézményekben a WHO ajánlását, gondoskodjanak a rendszeres takarításról és fertőtlenítésről a közös helyiségekben.

ITM

A Koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs döntésének megfelelően a felsőoktatási és szakképzési intézmények fenntartásáért felelős tárca körlevelekben is felhívja az iskolák, egyetemek figyelmét arra, hogy a tanárok és tanulók, hallgatók egészségének védelme érdekében a közeljövőben ne szervezzenek kirándulásokat, tanulmányutakat a koronavírussal fertőzött területekre, különösképp a most gócpontnak számító Észak-Olaszországba.

Felhívják a figyelmet, hogy ha mégis járt volna a közelmúltban hallgató, diák vagy tanár fertőzött területen, akkor lehetőleg ne menjen közösségbe, és figyelje saját magát! Ha valaki magán vagy gyermekén tüneteket - láz, köhögés, torokfájás, levertség - észlel, akkor maradjon otthon, telefonon értesítse háziorvosát, vagy 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
hívja a Nemzeti Népegészségügyi Központ 06 80/277-455 vagy 06-80/277-456 zöldszámait!

Kérik az oktatók, tanárok együttműködését abban is, hogy ha olyan tanulóról, hallgatóról tudnak, aki iskolai program miatt vagy akár családi szervezésben fertőzött területen járt, ezt haladéktalanul jelezzék az intézményvezetés felé, és küldjék haza a diákot. A szakképzésben tanulók szüleit is kérik, hogy gyermeküket két hétig ne engedjék iskolába, ha az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban vagy más fertőzött területen járt családi vagy egyéb okok miatt! Kérjük, hogy erről értesítsék az iskolát! Ilyen esetben a tanuló hiányzása igazoltnak tekinthető.

Az egyetemi és szakképzési kollégiumoktól is azt várják, hogy a megelőzés érdekében diákjaik között mérjék fel, van-e olyan, aki fertőzött területen járt, és ha igen, gondoskodjanak elkülönítéséről, küldjék haza az érintett tanulót, hallgatót, tájékoztassák teendőiről a tünetek észlelése esetén. Az intézményekben dolgozók figyelmét is felhívják a higiéniai szabályok fokozott betartására, elsősorban a rendszeres és alapos kézmosás fontosságára. Kérjük, hogy tartsák és tartassák be az intézményekben és kollégiumaikban a WHO ajánlását: gondoskodjanak a rendszeres takarításról és fertőtlenítésről a közös helyiségekben.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem