A lehúzott, zárt redőnyt átszakította, majd a falról a földre esett. Személyi sérülés nem történt.
Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően, mondta Varga Mihály az MTI-nek. A nemzetgazdasági miniszter szerint a projekt során kiképzett szakemberek munkába állítása már rövid távon csökkentheti az IT területen fennálló munkaerőhiányt, és középtávon is megoldást nyújthat az iparág munkaerő-keresletének kielégítésére.
Négy év alatt legalább 4 ezer informatikai fejlesztő állhat munkába a most induló Informatikai fejlesztői karrier start programnak köszönhetően, mondta Varga Mihály. Varga szerint az országban jelentős számú átképezhető diplomás, az oktatási rendszerből kieső álláskereső vagy a képességeinek nem megfelelő munkát végző munkavállaló található, akik megfelelő képzés mellett termelőképes informatikai fejlesztővé válhatnak. A programban való részvételhez elég a középfokú végzettség, informatikai végzettségre, előképzettségre nincs szükség, tehát az informatikai területen nem járatos potenciális munkavállalók is lehetőséget kapnak. A kiválasztás készség alapon, több körön keresztül történik, mondta a miniszter.
A program két részből áll, a programalapító és az azt követő önfenntartó részből. Az első ciklus során legalább 1400, a második alatt legalább további 2600 ember képzése és munkába állása valósulhat meg önfenntartó módon, a piac felvevő képességének függvényében. A bekerülő hallgatók először egy 3-4 hónapos alapképzést kapnak, amelynek során személyre szabottan elsajátítják az általános fejlesztői ismereteket, ezt követően a program gondoskodik a munkába állításukról, mondta még Varga.
A program hazai forrású, a Nemzeti Foglalkoztatási Alapot terhelő költsége 2,5 milliárd forint, amelyhez az ipari partnerek az önfenntartó működés megalapozásaként további legalább 1,45 milliárd forinttal járulnak hozzá.
A nemzetgazdasági miniszter közölte, a toborzás már elindult, sőt néhány képzés is folyamatban van, ezzel párhuzamosan zajlik a felvevőpiaci vállalkozások igényeinek becsatornázása és a szükséges infrastruktúra hozzáigazítása. A programba előregisztrálhatnak a cégek, illetve a képzés után érdeklődők.
Nyári szünet 2026: mikor kezdődik és meddig tart a nyári szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz az utolsó tanítási nap? Mikor kezdődik a nyári szünet 2026-ban? Mikor van a nyári napforduló? Mikor lesz a következő hosszú hétvége? Mutatjuk a...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








