13 °C Budapest

Nem maradnak magukra a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek

MTI
2017. június 2. 19:30

Az iskoláknak ezentúl is kötelező fejleszteniük a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken.

Az oktatásért felelős államtitkárság a köznevelési törvény héten elfogadott módosítása körüli vitákra reagálva kiemelte: a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTM) küzdő gyermekeket érintő törvénymódosítás célja, hogy sokkal több fejlesztésben és segítségben részesüljenek, ne a "magára hagyás", a "lemondás" és a tantárgyi felmentés legyen esetükben a kizárólagos eszköz.

Hangsúlyozták, hogy a módosítás egyáltalán nem érinti a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókat, így a fogyatékkal élő, diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulókat.

A közleményben kitértek arra is, hogy a jogszabálymódosítás szakmai kezdeményezésre született. A törvénymódosítást kezdeményező munkacsoport tagjai: a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége, a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Szövetség, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, az EGYMI Egyesület, az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat és több megyei szakszolgálat képviselői.

A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók ahogy eddig, a továbbiakban is számos kedvezményt élveznek. Például számukra a középiskolai felvételi írásbeli feladatainak megválaszolásához rendelkezésre álló időt legfeljebb harminc perccel meg kell növelni, lehetővé kell tenni, hogy az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt használjanak, az írásbeli helyett szóbeli vizsgát tehetnek, vagy a szóbeli vizsgát írásban tehetik le. A szóbeli vizsga esetén a vizsgázó számára a harminc perc gondolkodási időt legfeljebb tíz perccel meg kell növelni - sorolták.
A törvénymódosítással elérni tervezett változtatás annyi, hogy az egyes tantárgyak, tantárgyrészek alóli felmentés helyett az iskola köteles a tanuló fejlesztéséről gondoskodni a szakértői bizottság véleményében foglaltak alapján - írták, kiemelve, hogy a módosítás csak felmenő rendszerben, 2018. szeptember 1-jével lép életbe.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

"Az a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló, akit 2018. augusztus 31. napjáig a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól mentesítettek, a mentesítés időtartamának félbeszakadása nélkül, középfokú iskolai tanulmányainak befejezéséig egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés és az adott tárgy esetén az érettségi alól is mentesülhet" - olvasható a közleményben.

Kitértek arra is: változatlanul megmarad az a kötelezettség is, hogy a felmentéstől függetlenül az intézménynek gondoskodnia kell arról, hogy a szakértői bizottság véleményében foglaltak alapján a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulót fejlesztőpedagógus fejlessze, sőt, a törvény megerősítette ezt a kötelezettséget. Ehhez 2013-2016 között 1300-al növelték a fejlesztőpedagógusok számát az iskolákban, továbbá az idén 800, jövőre pedig további 400 álláshely létesítésére biztosít forrást a kormány a szakszolgálatoknál.
A közleményben jelezték azt is, hogy a módosítás szakmai tapasztalatait és hatását az Emmi a szakmai munkacsoport tagjai és a Köznevelési Kerekasztal követni és értékelni fogják.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem