5 °C Budapest

Veszélyben a fiatalok: ezekre figyelj a nyári szünetben!

Pénzcentrum
2014. június 13. 12:01

Egyre több a tizenéves a nyári fesztiválokon, ahol sokszor jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztanak. Eközben a dizájnerdrogok is egyre kedveltebbek az általános iskolások körében - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője annak kapcsán, hogy kezdődik a nyári vakáció.

"Arra figyeltünk fel az elmúlt években, hogy egyre korábban kezdődik a buliszezon, másrészt egyre fiatalabbak a partikon, a diszkókban, a fesztiválokon a résztvevők. Tehát már a 10-14 évesek is megjelennek ezeken a helyeken" - számolt be tapasztalataikról Németh Ágnes, a bűnmegelőzési osztály vezetője. Hozzátette azt is, hogy már a fiatalabbak között is komoly alkoholfogyasztást tapasztalni, miként a dizájner drogok is egyre kedveltebbek a tizenévesek körében. Nagyon fontos felhívni a szülők és a fiatalok figyelmét arra, hogy sajnos ezeknek a dizájn szereknek a mellékhatásait, utóhatásait jelenleg senki nem ismeri. Használatukat lehet, hogy egy fiatal most túléli, de nem tudjuk, hogy öt-tíz év múlva milyen szervi elváltozások keletkezhetnek a drogfogyasztás miatt.

Az osztályvezető arra is kitért, hogy nyáron a megnövekedett szabadidőt sokan internetezéssel töltik. Itt is arra kell figyelni, hogy ésszel kell ismerkedni, ésszel kell különböző fotókat kiposztolni magunkról. Mindenkinek tudni kell, hogy az a fotó, ami megjelenik az interneten, onnantól kezdve bárki számára elérhető, és ha a következő másodpercben valaki letölti, onnan már a tulajdonosnak nincs felette hatalma, nem tud mit tenni vele, még akkor sem, ha bizonyos idő után leveszi a képet a netről. Ha valaki letölti a fotónkat, azzal már kénye-kedve szerint rendelkezhet: létrehozhat hamis profilokat, megváltoztathatja a fotón lévő személyeket, ruházatot.

Nyáron jó időben a strandokon is több időt töltenek el a fiatalok. Fontos, hogy ne vigyenek magukkal olyan értéket, ami problémát okozhat - például ékszereket, komoly órákat, laptopokat, mobiltelefonokat. Igénybe kell venni a strandokon, fürdőhelyeken lévő értékmegőrzőket. Olyan helyre menjünk fürödni, ahol meg tudjuk oldani az értékeink biztonságos őrzését, s ha ez nem megy, azt javasoljuk, hogy a társaságból valaki mindig vigyázzon a holminkra.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29