A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
Az elmúlt napokban számos nyugdíjasoknak szóló ígéret látott napvilágot. Szavazz, szerinted melyik terv megvalósulása lenne a legjobb.
Csak úgy szórták a nyugdíjasoknak szóló ígéreteket az elmúlt időszakban. Ez persze nem is véletlen, hiszen bő 1 év múlva itt vannak a parlamenti választások, és a közel 2 millió magyar nyugdíjas szavazata sokat számít. Az ígéretekből az elmúlt években sem volt hiány, ebből választottunk ki most néhányat.
Mit jelentenének ezek a tervek a gyakorlatban?
A hangzatos tervekkel kapcsolatban nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek egyelőre csak ígéretek, a megvalósulásuk eléggé kérdéses. A nyugdíjasok ingyenes gyógyszer ellátása pédául az előzetese becslések szerint 50 milliárd forintos plusz forrást igényelne - feltéve, hogy nem lennének visszaélések a rendszerben.
Egy másik ígéret szerint jelentősen emelnék a nyugdíjminimumot, melynek összege (bár még nincs konkrét kidolgozott ajánlat) 120-150 ezer forintra emelkedhetne.
- reagálta hírlevelében Farkas András, nyugdíjszakértő.
Mi az, ami tényleg megvalósulhat?
Magyarországon a jelenlegi szabályok értelmében a nyugdíjakat minden év január hónapjától az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő (vagyis az inflációval megegyező) mértékben kell emelni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Idén januárban 1,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a tényleges idei infláció azonban ennél magasabb akár 2,4-2,6 százalék is lehet. Ez pedig azt jelentené, hogy januárig visszamenőleg az eddig kifizetett nyugdíjakat is meg kell emelni novemberben.
A 0,8 - 1,0 százalékos különbség egy olyan nyugdíjasnak, aki havonta 120 ezer forintos ellátást kap egy évre vetítve plusz 10-12 ezer forintos plusz pénzt jelenthet. Természetesen, akinek ennél kevesebb a nyugdíja, annak az emelés összege is kevesebb lesz.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







