Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja.tv.) 3. §-a egyértelműen kimondja: a nyugdíj előtti segély (NYES) adószempontból a nyugdíj kategóriájába tartozik - írja Farkas András nyugdíjszakértő. Ez azt jelenti, hogy a NYES után személyi jövedelemadót nem kell fizetni, sőt az adóbevallásban sem szükséges feltüntetni.
Ugyanakkor a társadalombiztosítás ellátásaira vonatkozó 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) másként rendelkezik a járulékokról. A jogszabály értelmében az álláskeresési támogatásban részesülő személy köteles a kapott összeg után 10 százalékos nyugdíjjárulékot fizetni.
Ez a szabály a NYES-re is vonatkozik: vagyis bár adómentes, a kifizetésből levonásra kerül a 10 százalékos nyugdíjjárulék. Fontos azonban, hogy ennek előnye is van: a NYES folyósításának ideje szolgálati időnek számít, és beleszámít a nyugdíj alapjába is.
A nyugdíjszámítás során ráadásul az így szerzett szolgálati idő és járulékfizetés csak akkor kerül figyelembevételre, ha az kedvezőbb eredményt hoz az igénylő számára. Ez azt jelenti, hogy a NYES folyósítása nemcsak anyagi segítség a nyugdíj előtt állóknak, hanem hosszú távon is pozitívan befolyásolhatja a nyugdíj összegét.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







