The mid adult woman helps her senior adult friend carefully enter her home.

Húsbavágó dolog derült ki a magyarországi nyugdíjakról: ezt nem teszi zsebre több százezer idős

2024. január 12. 16:32

A péntek reggel megjelent adatok szerint 2023 decemberben 5,5 százalék volt az éves infláció, míg a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított infláció 5,3 százalékot mutatott. Ez alapján a 2023-as éves átlagos infláció 17,6 százalék lett, a nyugdíjas infláció pedig valamivel magasabb, 18,3 százalék. Jó hír azonban, hogy a tavaly alkalmazott nyugdíjemelés elérte a 18,5 százalékot, tehát a Bankmonitor számításai szerint a nyugdíjak megőrizték a reálértéküket.

A nyugdíjasok számára rendkívüli nehézségeket hozott a tavalyi év, az áremelkedés sebessége januárban 27 százalék fölött tetőzött - olvasható a Bankmonitor közleményében. Ma reggel megjelentek a decemberi inflációs adatok is, így tudható, hogy 2023-ban az éves átlagos nyugdíjas infláció 18,3 százalék volt. Ez tehát az az éves átlagos drágulás, amellyel 2023-ban szembesültek a nyugdíjas fogyasztói kosár vásárlói.

18,5 százalék nyugdíjemelés érkezett 2023-ban

A kormány feladata, hogy megőrizze a nyugdíjak reálértékét, ezért minden év januárjában a költségvetési törvényben tervezett inflációval megegyező mértékben kell emelni a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat. Ez tavaly is így történt, 2023 januárban 15 százalék nyugdíjemelést kaptak az idősek.

Ha azonban az infláció vagy a nyugdíjas infláció közül legalább az egyik magasabb a vártnál, akkor visszamenőleges nyugdíjkorrekciót kell alkalmazni. A kormány végül a 2023-as év első 8 havi inflációs tényadata alapján 18,5 százalékos nyugdíjas inflációt várt, ezért 3,1 százalékos pótlólagos nyugdíjemelésről döntött, melyet novemberben kaptak kézhez a jogosultak. Ha a két tavalyi emelést (15% és 3,1%) összeszorozzuk, akkor megkapjuk, hogy 2022 decemberhez képest összesen kb. 18,5 százalékot nőttek a nyugdíjak.

A Bankmonitor szakértői szerint elmondhatjuk tehát, hogy a kormány 2023-ban sikeresen teljesítette a vállalását, és a nyugdíjak hivatalosan megőrizték a reálértéküket. Ez nem mindig történt így, például 2022-ben 14 százalék nyugdíjemelés érkezett, míg az éves átlagos nyugdíjas infláció elérte a 15,2 százalékot.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom