Senior woman standing on a roofgarden.

Ilyen vidéki otthonokba költöznek a leggazdagabb magyar nyugdíjasok: vagyonokba kerülnek

2022. január 25. 08:15 2 perc

Néhány éve megjelentek az első luxus nyugdíjasházak, amelyek „beugró” és havidíj fejében magas szolgáltatást nyújtanak. Éppen ezért, a HelloVidék megnézte, milyen áron kínálják az egyes nyugdíjas otthonok szálláshelyeiket.

A nyugdíjra jogosultak alig több mint 2-3 a százaléka tudja igénybe venni az idősek otthonában történő ellátást, a legutóbbi adatok szerint a 2019-es várólista 25 ezer főt számlált - írja a lap. Éppen ezért, ha valaki szerettét szeretné elhelyezni egy ilyen intézményben, akkor érdemes még időben kapcsolni, hiszen átlagosan két évet kell várni egy szabad helyre.

A bentlakásos intézményekbe, idősotthonokba úgy lehet bekerülni, ha a kérelmező megfelel bizonyos kritériumnak. Ilyenkor górcső alá veszik az intézményi ellátást igénybe vevő életkorát, életkörülményeit, egészségügyi állapotát és szociális helyzetet, valamint különféle szakvéleményeket szereznek be. A napi térítési díj 3300 és 5700 forint között van, de ehhez még hozzá kell adni, az egyszeri bekerülési díjat, ami akár millliós költség is lehet.

Van azonban az elhelyezésnek egy sokkal rugalmasabb formája, ahol nem kell ennyi elvárásnak megfelelni, amihez csak annyi kell, hogy legyen mit a tejbe aprítani. A magasabb nyugdíjra jogosultak számára ideális megoldás a nyugdíjasház vagy nyugdíjasotthon. Az utóbbi időben egyre több nyugdíjasház nyílik, ahova olyanok is beköltözhetnek, akik igényik az önállóságot, szellemileg épek, korukhoz képest aktív életet élnek és nem szeretnének a rokonokra támaszkodni.

Van olyan "luxusapartman", ahová a belépési díj: 8-12 millió forint, a havi térítési díj pedig 141 ezer forint.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ha érdekelnek arészletek, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?