Magyarországon a nők 40 év jogosultsági idő után igénybe vehető kedvezményes öregségi nyugdíja európai viszonylatban is egyedülálló.
Az 1956-ban születettek 2021-ben 64,5 évesen mehettek nyugdíjba, július elsejéig a korosztály utolsó, 1956 decemberének végén született tagjai is érvényesítették korkedvezményüket. Július 1-től mindenki egységesen 65 évesen mehet nyugdíjba, de ezt a gyakorlatban már csak jövőre tehetik meg. Korkedvezményt a Nők 40 jogosultjai élvezhetnek.
A nyugdíjkorhatár ténylegesen nem nő 2021-ben, marad 64 év 183 nap, vagyis az 1956. második félévében született személyek töltik be a korhatárukat 2021. első félévében. A korhatár csak 2022. január 1-jétől nő 65 évre, az 1957-ben vagy később születettek részére. Idén második félévben így a korhatár aktuális betöltése alapján nem lesz nyugdíjmegállapítás, éppen úgy, ahogyan 2020. első félévében sem volt.
Ennek ellenére, 2021-ben bármikor igényelheti a nyugdíját az, aki már korábban teljesítette annak feltételeit. Magyarországon nincs nyugdíjkényszer, így a nyugdíját senki sem köteles igényelni akkor, amikor teljesíti annak feltételeit – írja a nyugdíjguru.hu.
A 2014 óta zajló fokozatos korhatáremelés alapján az egyes születési évjáratok küszöbértékei évről-évre sávosan emelkedtek. A nyugdíjba vonulás feltétele volt, aki,
- 1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév;
- 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap;
- 1953-ban született, a betöltött 63. életév;
- 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap;
- 1955-ben született, a betöltött 64. életév;
- 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap;
- 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.
Az öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, legalább 20 év szolgálati időt szerzett és biztosítással járó jogviszonyban sem belföldön, sem külföldön nem áll.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hogy a későbbiekben emelkedik-e a nyugdíjkorhatár, arra jelenleg nincsenek kormányzati tervek, iránymutatások. Az idei korhatáremeléssel várhatóan 2035-ig fenntartható marad a nyugdíjrendszer, ezt a nézetet az MNB szakértői is osztják.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








