Ezek voltak a 38. hét legfontosabb, legizgalmasabb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon.
A nagyszülői gyermekgondozási díjra (gyed) 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre a 2020-as költségvetésben, de ennél nagyobb forrást is biztosít az állam, ha igény van rá - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Beneda Attila felidézte: január elsején a családvédelmi akcióterv részeként hatályba lépett a nagyszülői gyed, amely lehetőséget teremt arra, hogy a szülő helyett a még nem nyugdíjas nagyszülő vehesse igénybe a gyermekgondozási díjat, ha vállalja, hogy részt vesz unokája gondozásában, amíg a szülők dolgoznak.
A nagyszülőnek az unoka megszületését megelőző két éven belül egy év munkaviszonyt kell igazolnia, a szülőknek pedig írásban kell nyilatkozniuk arról, hogy a gyedet a nagyszülő kapja. Utóbbi ez alatt csak olyan munkát végezhet, amelyet otthonában tud végezni. A gyermeknek a szülővel kell élnie, és más nem kaphat utána gyermekgondozást segítő ellátást - ismertette a feltételeket.
Beneda Attila beszélt arról is, hogy január elsejétől bővült a diplomás gyedre jogosultak köre: az az anya, aki diplomás gyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a juttatásra.
A diplomás gyed összege 2020-ban alapképzés esetén 112 700 forintra, mesterképzés esetén 147 ezer forintra emelkedik - mondta. A helyettes államtitkár mintaértékűnek nevezte a családtámogatásokat, amelyekkel a kormány a fiatalok gyermekvállalását, a családok és ezáltal a nemzet erősödését szeretné segíteni.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.






