15 °C Budapest

Tényleg jöhet a nyugdíjcsökkentés? Csak ezen múlik

2015. július 26. 14:21

Feltehető a népnek az a kérdés, hogy a férfiak számára is legyen-e biztosított a 40 év szolgálati idő utáni korai nyugdíjba vonulás lehetősége. Ez az egyetlen kérdés és az arra adott válasz fenyegeti most a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát és emiatt aggódhatnak nemcsak a jövőbeli, de a jelenlegi nyugdíjasok is. A Portfolio-nak sikerült megszólaltatnia az ügyben a Nemzetgazdasági Minisztériumot is!

Lázas számolgatásokat és fejtörést okozhat a kormánynak a Kúria egyik legutóbbi döntése, amikor is a Nemzeti Választási Bizottság korábbi döntésével szemben engedélyezte azt a népszavazási kezdeményezést, amit Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője indított magánemberként. A kérdés pedig a következő:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nyugdíjjogszabályok megfelelő módosításával a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1.-től a férfiak számára is tegye lehetővé Magyarországon a nők számára biztosított kedvezményekkel történő nyugdíjba vonulás lehetőségét?

Első ránézésre a kérdés egyszerűnek tűnik, és a szakszervezetek igazságért való küzdelmének látszik, amiből persze előnyt kovácsolhatnak az akciót támogató pártok. Nem árt azonban mélyebbre ásni. Ezért most bemutatjuk, hogy mivel is járna ha a 200 ezer támogató aláírás összegyűjtése és a 4 millió választópolgár részvétele után be kellene vezetni a Férfiak40 programot.

Ezek az ijesztő számok

A Népességtudományi Intézet alapforgatókönyve szerint borús demográfiai jövőkép vár Magyarországra: 2060-ra 2 millió fővel leszünk kevesebben és minden harmadik magyar 65 év felett lesz. Ez az öregedési folyamat pedig önmagában óriási nyomást helyez a magyar nyugdíjrendszerre és előbb-utóbb cselekvési kényszerhez is.

A népszavazásra bocsátani tervezett ügy pedig erre tenne még rá egy jókora lapáttal. A nőkhöz hasonlóan ugyanis több ezer férfi azonnal nyugdíjra lenne jogosult, miközben nagy részük kieshet a járulékfizető munkavállalók közül, így két okból is billen a rendszer. Hogy pontosan milyen hatással járna, azt becsülni lehet a nők esetében 2011-ben bevezetett intézkedés következményei alapján.

A nők40 program bevezetése óta eltelt 5 év alatt 615 milliárd forintba került és 130 ezren mehettek így korhatár előtt nyugdíjba.
  • A legutolsó teljes költségvetési évben, 2014-ben 120 ezren vették igénybe a 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjat, átlagosan havi 115 ezer forintot kaptak az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság adatai szerint.
  • 2014-ben látott 120 ezer fős korai nyugdíjba vonulás a öregségi nyugdíjak teljes létszámának a 6 százaléka.
  • A 2016-os költségvetésbe a "Nők korhatár alatti nyugellátása" előirányzat soron 195 milliárd forintos kiadás van betervezve. Érdemes azt is kiemelni, hogy 2011-ben a kormány 60 milliárd forintot tervezett be ezen a soron a 2012-es költségvetésbe, ezzel szemben lett 105 milliárd forintos kiadás. Az elmúlt években pedig néhány milliárd forintos felülteljesítés volt tapasztalható.
  • A nők számára 2011-től biztosított lehetőség azzal is járt, hogy az elmúlt években a nők sokkal nagyobb aránya mentek korhatár előtt nyugdíjba. A Népességtudományi Intézet statisztikája szerint ez a helyzet odáig jutott, hogy 2013-ra a férfiak esetében alig volt érzékelhető korhatár előtti nyugdíjba vonulás, addig a nők esetében ez az arány 65% volt.


Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság korábbi tájékoztatása szerint már a bevezetés első évében 150 ezer férfi lenne jogosult a 40 év szolgálati viszony utáni korai nyugdíjba vonulásra. A férfiak magasabb átlagnyugdíjával számolva így akár néhány éven belül az intézkedés (ha a népszavazás nyomán megvalósul a Férfiak40 program) közel 200 milliárd forinttal növelné meg a 3000 milliárd forintos nyugdíjkasszát és így a költségvetés kiadási oldalát.

De mit mond a kormány?

Vagyis egyik évről a másikra 6,6 százalékkal növekednének a nyugdíjkiadások, ez pedig igencsak kikezdené a nyugdíjkassza fenntarthatóságát. Nem véletlen ezért, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is figyelmeztetett az ügyben, amikor az origónak nyilatkozva azt mondta:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy ilyen kedvezmény biztosításával minden érintett nyugdíjasnak a jövedelme csökkenhet.

A tárcavezető ezzel arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy az intézkedés a teljes magyar nyugdíjrendszerre komoly hatással lenne és annak egyensúlyát valószínűleg általános nyugdíjcsökkentéssel lehetne csak visszaállítani.

Ezek után a Portfolio megkérdezte az NGM-et, hogy készültek-e már számítások a Férfiak40 programról. A minisztérium ezt a választ adta:

Több tényező - például az egyéni szándék - is meghatározza, hogy a jogosultság férfiakra történő kiterjesztése esetén az ellátást hányan vennék igénybe. A Kúria döntését követően megkezdtük a számításokat, azonban erre pontos adat előzetesen nem adható. Egy ilyen döntésnek az össznyugdíj-rendszerre van hatása, a kedvezmény biztosításával pedig nemcsak az ellátás színvonala, hanem minden érintett nyugdíjasnak a jövedelme is csökkenhet.

Vagyis a tárca megismételte Varga Mihály válaszát, miszerint ez az intézkedés akár általános nyugdíjcsökkentésbe is torkollhat.

A Portfolio elemzői véleménye szerint összességében elmondhatjuk, hogy amennyiben népszavazásra kerül a sor, a fentiek tudatában érdemes alaposan átgondolni a kérdést. Arról van ugyanis szó, hogy egy bizonyos társadalmi rétegnek előnyt biztosítunk-e mindenki más kárára és helyezünk újabb időzített bombát a rendszerbe. Nem árt a rövid távú politikai érdekek által vezérelt döntések mögé nézni, mert hosszú távon saját csapdánkba sétálhatunk bele.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?