A hazai kórházak többségét sújtó jelentős adósságállomány rendszerszintű problémára utal, nem pedig a kórházigazgatók rossz gazdálkodására
Célra tartás, rugalmasság, tartalékolás. Ezek a tulajdonságok kell, hogy jellemezzenek minden költségvetést az ÁSZ elnöke szerint. Domokos László a számvevőszék honlapján megjelent véleményében kifejtette: a gazdasági és társadalmi helytállást az ország így képes költségvetési eszközökkel is megalapozni a váratlan helyzetek esetében is.
Magyarországot 2008-ban teljesen felkészületlenül érte a válság, és ez a példa arra figyelmeztette a jelenlegi kormányzatot, hogy elengedhetetlen a felkészülés. Az Állami Számvevőszék minden évben véleményezi a következő évre vonatkozó költségvetési tervezetet, és mindig is arra hívtuk fel a figyelmet, hogy erős tartalékokat kell beépíteni a költségvetésbe - jelentette ki Domokos László.
Az ÁSZ elnöke szerint örvendetes, hogy a kormány megfogadta az ÁSZ, illetve a Költségvetési Tanács értékelését és javaslatait, és évek óta olyan költségvetést tervez, amely nagyobb mozgástérrel rendelkezik az esetleges gazdasági visszaesések, veszélyhelyzetek kezelésére. Láttuk, hogy ez az olyan igazán rendkívüli, korábban nem ismert jelenségeket is felvonultató helyzetben, mint a mostani koronavírus járvány, még az újratervezéshez is kellő alapokat nyújt az egyéb szükségessé vált intézkedések mellett - tette hozzá, majd kijelentette:
Mint elmondta, ellenvéleményeket is olvas, melyek szerint túl korai még a következő évi büdzséről dönteni, mivel a jelenlegi helyzetben nagy a bizonytalansági faktor.
- húzta alá Domokos László.
Címlapkép: Illyés Tibor / MTI
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








