Az olasz versenyfelügyelet rekordösszegű, 256 millió eurós bírságot szabott ki a Ryanairre.
A Magyar Nemzeti Bank visszatérítésre kötelezett magyar bankokat, a pénz megérkezésének módosított határideje most szombaton lejár. Mennyi pénz érkezik a számlánkra? Melyik számlacsomagok érintettek? Milyen teendőink vannak?
A jegybank márciusi határozata szerint 35 magyar pénzintézetnek kellett összesen 1,2 milliárd forintos bírságot fizetnie, továbbá kötelezték őket, hogy a jogosulatlanul elvont díjakat fizessék vissza az ügyfeleknek. Ennek április végéig kellett megtörténnie az eredeti határidő szerint, de ezt végül május végéig kitolták. Mivel 31-én nem lehet banki átutalásokat teljesíteni (szombati nap), ezért legkésőbb ma, pénteken meg kell érkeznie a pénznek. Az általunk megkérdezett pénzintézeteknél már megtörtént a visszatérítés, sőt három banknál már az eredeti határidőre teljesítették a tranzakciókat.
Mit mondanak a bankok?
"Azon ügyfeleinknek, akik rendelkeznek OTP lakossági számlával, a díjvisszatérítés összegét már az eredeti, az MNB által megszabott határidő lejárta előtt jóváírta a Bank. Az OTP Banknál lakossági számlával már nem rendelkező ügyfelek pedig levélben kaptak tájékoztatást a díjvisszatérítésről, illetve a kifizetés módjáról." - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu -t az OTP.
A pénzintézet közzétett egy dokumentumot a honlapján a témával kapcsolatban, amiből kiderül, hogy melyik számlacsomagok voltak érintettek:
- Távszámla
- Osztálypénz számla
- Tempó számlacsomag
- Príma számlacsomag
- Simple Kártya szolgáltatáscsomag
Van olyan csomag, ahol ez csak bizonyos tranzakciókra vonatkozott, így nem biztos, hogy minden ügyfél kap vissza pénzt, aki ilyen szolgáltatást vett vagy vesz igénybe.
"A CIB Bank az első, április 30-i határidőre teljesítette a visszafizetést. A visszafizetett díjak tranzakció típusonként egy összegben kerültek jóváírásra az érintett ügyfelek bankunknál vezetett bankszámláján. A visszatérített díjak után járó, a díjak terhelése napjától a jóváírás napjáig számított kamat szintén egy összegben, külön tételként került jóváírásra az ügyfelek számláján. Azon ügyfeleknek, akiknek a díjvisszafizetés időpontjában nem volt a CIB Banknál vezetett bankszámlája, postai kifizetési utalványon fizettük vissza a felszámított díjtöbbletet, illetve az az után járó kamatot. Az egy ügyfélre eső díjvisszafizetés átlagos mértéke kamatokkal együtt 280 Ft, postai kifizetések esetén pedig 141 Ft." - tájékoztatta lapunkat a pénzintézet. A CIB volt az egyetlen olyan hitelintézet, amelyik kérésünkre tájékoztatást adott a visszatérítés mértékéről, igaz az erre vonatkozó adatokat a jegybanknak meg kell küldeni.
"Az Erste Bank az április 30-i határidőig visszafizette az ügyfeleknek az MNB szerint jogtalanul felszámított díjtételeket. Erről minden érintett ügyfél megkapta a szükséges tájékoztatást."
"A Budapest Bank az MNB által kifogásolt díjakat volt ügyfeleinek postai úton térítette vissza. A visszatérítés a 2012. december 31. előtt nyitott számlák egy részét érintette."

Összeszedtük a gyakran felmerülő kérdésekre a válaszokat, a legfontosabbak alább olvashatóak:
Mit kell tennem, hogy megkapjam a visszatérítést?
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A visszatérítést nem kell igényelni, automatikusan jár minden ügyfélnek, akitől jogosulatlanul vontak le díjakat.
Jogosult vagyok a visszatérítésre akkor is, ha közben bankot váltottam?
A visszatérítés minden jelenlegi és volt ügyfélnek kötelező. A volt ügyfelektől elvont díjat a bankok egyedi úton kifizetik, amit az MNB utólag ellenőriz.
Hogyan tájékozódhatok a visszatérítésemről?
Erre a felügyelet határozatban nincs speciális előírás, az általános tájékoztatási kötelezettség elvét kell követnie a pénzintézeteknek.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








